(247.) ARANYSZARVAS 50 TELJESÍTMÉNYTÚRA


Idõpont: 2011. március 26. szombat
Útvonal: Tápiószele - Kisfalu - Hajta-part - Erdőszőlők - Tápióbicskei csata emlékműve - Tápiószentmárton - Kincsem Lovaspark - Ürgés - Bogaras - Kláratelepi-kilátó - Dózsatelep - Tápiószele
Táv: 50 km


Eltelt egy év, ismét Tápiószelén vagyunk, az Aranyszarvason. A Túrakör résztvevõinek létszáma nyolc fõ, épp egy tizede a mai Kincsem-túrák ezen távján indulóknak. Palika és én a felnõtteket, a többi hat a 14 év alatti korosztályt képviseli. Ircsike és Borika a 25-re neveztek, nekünk pedig a Blaskovich Múzeumba kellett átmennünk a rajt okán.
A múzeumban egy tucat ember téblábolt, köztük G. Imre Pestrõl, elhagyhatatlan szimatszatyorszerû szimatszatyrával vállán, fényképezõgépével nyakában. Már az elején szabadkozik, hogy úgy el fogunk mellette menni, mint a pinty, mert nincs csúcsformában, én mondom, hogy tavaly is így indultunk, aztán 25-nél faképnél hagyott minket. A szokásos bénázós adminisztráció a részünkrõl, aztán máris indulunk.
Tápiószelérõl a Kisfalun át jutottunk a Hajta-partra. A kis folyóban volt víz, a zúgónál még egy kis vízszintesés is létrejött, fényképtémát adva az arra járóknak. A csatornányi vízhozam mellett kanyarogtunk, amúgy muszájból a Muszályba. Néhány hobbikert, egy-két kopottabb tanya, és máris kezdõdött az erdõs rész. Az elsõ pontig, az erdészházig, majd onnan még néhány kilométeren kifejezetten szép, erdõs szakaszon baktattunk. A víz errefelé is kitölthette már a talaj felsõ rétegeit, mert helyenként afölött csillogott, mígnem egy alkalommal csak a fák között kerülve tudtuk száraz lábbal folytatni a túrát.
Erdõszõlõk közelségét az egyre gyakoribbá váló kutyaugatás jelezte. A lakott rész túl felén álló harangláb és a Rigó-féle kereszt pedig újabb ellenõrzõpontot jelentett a túrázóknak. A pontõr hölgyekkel kedélyesen elbeszélgettünk, majd G. Imre megérkezése után mi el is indultunk (Imrét ekkor láttuk utoljára, ezen a napon).
Jó fél óra elteltével elértük a nagykátai országutat, a változatosság kedvéért ismét egy keresztnél, és az út mellé fordultunk, itt szinte látótávolságon belül éreztük a tápióbicskei csata emlékmûvét. Tíz perccel késõbb már ott is voltunk, ittunk, szusszantunk, pecsételtünk.
Aztán olyat produkáltunk, amit még sosem: hatvan perc alatt kerek hét kilométert mentünk a következõ pontig, azaz a Blaskovich-kápolnáig. Jenny itt már nagyon fájlalta a lábait, Marcsi sem volt nagy formában, de Spigi, Jimike és Palika nagyon bírták. A kápolnánál elértük a teljes táv felét, négy és fél óra alatt huszonöt kilométert. Tudható volt azonban, hogy a második részen lassulni fogunk, mert tavaly is így jártunk. Ezért Spigit és Palikát a Kincsem Lovasparknál elengedtük, hagy menjenek a saját tempójukban, a többiekkel pedig egy csoportba összeállva, homokviharban, majd cigánytelepen át, az ürgési potya-víznyerõ érintésével Bogarasig vánszorogtunk. Szerencsére a túra elején olyan jól haladtunk, hogy most volt mibõl leadnunk, így a négyes tempónál is lassabb haladásunk átlagban még mindig elfogadható volt.
A nap egyre melegebben égetett, kitikkadva mentünk, több sebbõl véreztünk. Tápiószõlõs szélén Zolika és Niki, kutyusukkal velünk tartottak az 50-en, mert eredetileg a 40-re neveztek, de látva a gyerekeink lendületét, kedvet kaptak a teljes táj végigjárásához. Velük beszélgetve jobban telt az idõ, fogytak a kilométerek. A Kláratelepi-kilátóhoz megteendõ kitérõ nem nagyon látványos rész, ráadásul itt már alig lézengenek az emberek, ez "már csak gyûjtõknek". Amikor mi a kilátóhoz értünk, Spigiék akkor értek célba (16.30-kor). Menetidejük 9 óra és 10 perc lett, és ha nem kellet volna annyit várniuk ránk, akkor nyolc és fél óra alatt beértek volna!!! Az utolsó hat kilométeren Barbi és Marci egy idegen túratárssal elõrerohant, és húsz perccel ugyancsak elõttünk ért be.
Én Marcsival és Jennyvel, valamint Niki, Zoli és a kiskutya, egymást megvárva, segítve, biztatva, már erõs szürkületben értünk Dózsatelephez. Innen a bicikliúton pedig már sötétben meneteltünk a cél felé. A túra elején beígért cél-futás elmaradt, mert örültünk, hogy maradt egyáltalán erõnk az utolsó két kilométerre, de a lelkünk egyenesen szárnyalt. Mindenünk fájt, de nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült! A célban elõbb Ircsike és Borika köszöntött, majd pedig a Rendezõk kényeztettek. Gyermekeink teljesítményét nagyon dicsérték, mi meg dagadtunk a büszkeségtõl. Ilyen napokért és emberekért érdemes csinálni az egészet.
Spigi elsõ komolyabb túráján mindörökre emlékezetest nyújtott. Palika hozta tavalyi lendületes formáját, és még egy kicsit javított is az idején. Barbi nem bánta meg, hogy a hosszabb távon indult, és mi sem bántuk meg, hogy ráálltunk. Marci becsülettel megküzdött a szép, és általa (is) hõn áhított jelvényért. Jenny negyven kilométert tett meg úgy, hogy a talpain vízhólyagok rendetlenkedtek. Marcsi soha ilyen rosszul nem ment még, de nagyon nagyot küzdött, legfõképp magával - és gyõzött. Én pedig ismét célba értem, számomra könnyebben ment, mint tavaly, és ugyan a jelvénynek én is nagyon örültem, de ez semmi, mert ma mindent elhomályosított Gyermekeink hatalmas akaratereje és a Szeleiek kimondhatatlan szeretettel átitatott vendéglátása.
Isten áldja a Túra Minden Résztvevõjét és a Rendezõket! Borikának, Ircsikének pedig köszönjük a biztatást és hogy vártak ránk, és Nekik is szívbõl gratulálunk a 25-höz!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Blahut Pál, Góbi Jennyfer, Kanyik Barbara, Kanyik Imre, Spiegelberger Tamás, Szikora Marcell és Török Mária.