FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________

 

"MINDEN KERESZTÚT EGY HELYISMERETI TÚRA ÉS HELYISMERETI TÚRA EGY KERESZTÚT" (2020)

 

 

Hitvallásunk, hogy "minden keresztút egy helyismereti túra és minden helyismereti túra egy keresztút". Nem tûnik valami nagy üzenetnek, de igaz. A mai napra is, persze.
A mi helyismereti-határjáró túráink azért lettek kitalálva, hogy az emberek ne érjék be a természetjárás lebutított változatával, vagyis ne kizárólag hegyek között és jelzett turistautakon túrázzanak, hanem legyen bennük valódi kíváncsiság és igény egy-egy alföldi település és környéke felfedezésére is. Ne csak kipipáljanak túramozgalmakat, szolgaian végigjárandó kéktúrákat például, hanem térjenek le a járatlan utakra, hiszen ezeken lát(hat)atlan értékeket vehetnek észre. Márpedig a valóság - akár múlt, akár jelen - megismerése nem köthetõ kizárólag turistautak végigjárásához. Nagyon nem...
Az Alföldön, ahol mi túrázunk, nem sok jelzett út van, ami mégis, az elkerüli a legszebb részeket (pl. a Bács-Kiskun megyei turistautak 80%-a). Így, aki nagy nehezen letéved ezekre a "csökkentett értékû laposokra", mivel sok érdektelen helyen kell végigmennie, sokszor hosszú kilométereket aszfalton, forgalomban is (mint pl. az Alföldi Kéktúra néhány Csongrád megyei szakasza), szóval, aki erre jár és csak a kijelölt utakban tud gondolkodni, gyakran úgy megy haza, hogy ide se jön többet.
A Túrakör mindezekért és -ellenében, deklaráltan és szinte kizárólag a Kiskunság jelzetlen útjait járja. Aki pedig így tesz, csodák sokaságát találja. Legtöbbször csak velünk, mert ritka, aki magától is nekivág az ismeretlennek.
Ezeknek a helyismereti túráknak egyik fontos típusa a Keresztút-túra. Nem szakrális sorozatok ezek, hanem elsõsorban egy-egy település külterületének ismeretlen kincseit kívánják az alkalmak feltárni s megmutatni az érdeklõdõknek, akik sok esetben helyi erõk, és még számukra is mindig akad olyan, amirõl nem tudtak, amit nem láttak. Hiszen egy helyi lakos se jár be minden dûlõútat, hanem zömmel csak azokat, ahol élete folytán járnia kellett.
A tegnapi napon 19 fõ gyagolt Kerekegyháza nyugati területén. A túra vezérfonala az ottani keresztek végigjárása volt, de ahogy a képek mutatják, sok más is utunkba akadt. És ezek felkeresése mellett elõkerültek régi történetek, hiedelmek, hagyományok; a kerekegyházi résztvevõk is sok érdekességet hozzátettek a 18 km-es vándorláshoz, így a túra a végére egy nemcsak testet, de lelket is megdolgozó, szellemet frissítõ kalanddá vált.
Eddig arról írtam, hogy minden Keresztút helyismereti túra. Most arról fogok, hogy minden helyismereti túra egy Keresztút.
Ezen túrák megszervezése rengeteg munka. Aki még csak hasonlót se csinált soha, vagyis az emberek 99,99 %-a, nem tudja, mivel jár ez, és mennyivel egyszerûbb - ugyanakkor unalmasabb - lenne fél óra készüléssel elmenni egy turistaút-csomópontba valamelyik hegységünkbe, ott rábökni az egyik felkínált útvonalra és végigjárni. Aztán büszkének lenni magunkra, mekkora turisták vagyunk. Kevés munka, "sok látszat". Csak így nem lenne értelme csinálni. Az is igaz, hogy ez a nehezített, izzadtságszagú verzió se sok értelmet hordoz, amit mi csinálunk, viszont legalább elmondható: sok munka, kevés látszat...
Mindig vannak érdeklõdõk, Szülõföldünk lenézettségéhez és a mûfaj ismeretlenégéhez képest nem is kevesen, de tulajdonképpen csak a magunk szórakoztatására csináljuk, mert semmilyen közösségnek, városnak, falunak, kulturális vagy bármilyen értékekkel, hagyományokkal foglalkozó szervezetnek még csak fel se tûnik 13 éve az egész. Pedig a sok munkán kívül, sok értéket is felfedeztünk és közkinccsé tettünk már, magunk is létrehoztunk jópárat, ami az országban egyedülállónak számít.
A múlt héten írtam, hogy "maroknyian dolgozunk, sok száz ember helyett, sok ezer emberért" és sokan ezt megmosolyogták, pedig igaz. Nem kizárólag egy, mindenféle támogatást - erköcsit és anyagit - nélkülözõ, kis csoportnak a heroikus küzdelme kellene, hogy legyen a kiskunsági természetjárás és az itteni rejtett értékek megmutatásának ügye, már csak az arányok miatt sem, mégis, gyakorlatilag kizárólag egyetlen kis csoport ügye ez mára. És mivel a Duna-Tisza közére szervezett, hagyományos értékeken alapuló, csoportos természetjárást rajtunk kívül gyakorlatilag senki se propagálja,  senki se szervez ide - évi egy-két alkalmat leszámítva - túrákat, ha körbenézek, azt látom, hogy egyedül vagyunk, egyedül maradtunk. És csinláni kell(ene), "mert ha mi sem, akkor senki sem" (Cseh Tamás).
A heti átlagban jellemzõ kb. 30 óra munka, amibe egy heti hírverés, népszerûsítés, közösségépítés és szervezés, lebonyolítás kerül, bármennyire is egyre ismertebbek és népszerûbbek vagyunk a virtuális térben, csak egy elszigetelt, kicsit furcsállt és szánakozást kiváltó erõlködés marad. És ez elsõsorban nem a Túrakörhöz méltatlan, hanem abba is érdemes belegondolni, hogy ezt érdemli sok százezer ember Szülõföldje, a Kiskunság, annak hagyományrendszere, természeti értékei és természetjárásában rejtezõ lehetõségek végtelen tárháza?
Mert ha ezt bárki így gondolja, hogy ez ennyi, akkor mi hiába hinnénk, hogy egyszer lesz foganatja a munkánknak, hiába kelünk fel 13 éve minden szombaton, hullafáradtan a végigdolgozott hét után és választjuk alvás és pihenés helyett azt, hogy sokszor összeszorított fogakkal, de végigmegyünk az elõre eltervezett kis túránkon, visszük magunkkal az érdeklõdõket, mert nem lehet beletörõdni abba, hogy legalább néhány tucat ember ne ismerje meg a Csodák Földjét. És mindig van néhány tucat ember, aki jön, aki kezdi megismerni és egyre többen, aki nem is tud betelni vele; mert azt a sötét korszakunkat már magunk mögött hagytuk, amikor ugyan jöttek emberek szép számmal, de nem voltak kíáncsiak igazából se ránk, se a Kiskunságra, csak nem volt, akivel elmenjenek bárhova is.
Szóval, nem túlzás, ha minden helyismereti túrát - mert nekünk minden túránk az -, Keresztútnak minõsítem. Elképesztõen nagy és súlyos keresztet cipelünk, erõnk és lelkesedésünk folyamatosan próbára téve, és csak remélni tudjuk, hogy a vége nem az lesz, hogy a jelenkor közönye és igénytelensége, végül, az út végén felszögel minket erre a keresztre és a fejünkre töviskoronát szorít.
Az erõnk fogytán, a sötétség egyre nagyobb tömegeket mozgósít minden ellen, ami érték, és bár az idõ elvileg végtelen, mégis fogy...

 

Sántaőz

 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz