(717.) OSZTÁLYKIRÁNDULÁS A HOLDVILÁG-ÁROKBAN


Időpont: 2021. június 5. szombat
Útvonal: Kiskovácsi - Holdvilág-árok - Lajos-forrás - Vasas-szakadék - Kő-hegyi menedékház - Izbég
Táv: 11 km


Hosszú idő után végre történt valami, ami egy iskolás éveit élő gyerekkorához tartozna, normális időkben - de mint tudjuk, az utóbbi bő egy év egyáltalán nem volt normális időszak. Itt és most nem fejtegetném, miért és hogyan alakulhatott ki ez a helyzet az országban, az emberekben, mert ilyen emelkedett, ünnepi pillanatban nem akarok gyalázatos dolgokkal foglalkozni. Mert a pillanat bizony ünnepi: beszámolót írhatok egy 6.-os osztály kirándulásáról. Amikor minden szabadságot elvesznek az emberektől, akkor még egészen apró szabadság-morzsáknak is örülni tudnak, mint egy túra a hegyekben, erdőben, korlátlan létszámban, minden kötöttség nélkül. Mi is örültünk...
A túrát gyorsan kellett megszervezni, mert rövid idő állt rendelekzésre ebben a néhány, hevenyészetten elénk vetett iskolai hétben. Sok mindennek bele kellene férnie, sok mindent pótolni kellene, ami kimaradt az elmúlt hónapokban, egy évben. Nagyon másik hétvége nem is jöhetett számításba, másik nap se nagyon. A családok szerencsére jól és gyorsan reagáltak.
Az alap gondolatom ugyanis az volt, hogy csak szülőkkel  együtt megyünk, és mivel legtöbbjüknek a hétköznap gondot okozott volna a munkahelyen, így csak szombat lehetett. Igaz, hogy így lemondtunk egy legálisan ellazítható tanítási napról, ami minden osztálynak kijár ilyen alkalmakra, de sebaj! Nekünk most fontosabb volt, hogy a szabadba vágyó gyerekekkel együtt, sokat küzdő és nehezen helytálló szüleiket is részesítsük a jóból.
A túra helyszíne ezúttal kivételesen nem alföldi volt, mert néha ki kell szakadni abból is, így egy régi, klasszikus helyet, a Pilist válsztottam, azon belül pedig a Holdvilág-árok - Lajos-forrás - Kő-hegyi menedékház útvonalat, ahol szerintem a legtöbb túrás osztálykirándulást bonyolíthatta a magyar nép az elmúlt 60 évben.
Én magam is sokszor jártam már csoportokkal ezen a vonalon, de megunni nem lehet, mert mindig más. Ma is teljesen más volt. Ennek oka elsősorban nem az, hogy az erdőben, a sziklákban vagy az ösvényekben lenne akkora különbség a néhány évekkel korábbihoz hasoníltva, sokkal inkább, hogy egy-egy helyszín élményei, megítélése sokkal inkább függ az ott együtt túrázók kedvétől, nyitottságától, mászókedvétől, és ha ez jó, akkor csak ráadás a természet zöldje, egy sziklafal vagy a vaslétra, amin ki kell mászni az árokból.
Márpedig ez a társaság most elsőtől az utolsóig, teljes jókedvvel és nyitottsággal készült a napra, és vett részt a túrán. Végig motiváltan és lendületesen gyalogoltak a cseppet se könnyű terepen; a néha nehezebb szakaszokat is csak leküzdöttük valahogy, az enyhébbeken pedig kicsit lazítottunk. Sokat megálltunk, beszélgettünk, pihentünk - mármint inkább a felnőttek, mert a gyerekek, ahányan voltak, annyi irányban szanaszét rohangáltak, mászkáltak, nézelődtek. Vagyis, ahogy illik.
Ezek tükrében nem lesz meglepő a kijelentés, hogy ezen a napon minden közel volt a tökéleteshez: hely, idő, időjárás, társaság, és minden egyéb is.
A túrára reggel 6 után kicsivel indultunk Ladánybenéről, az iskola elől, különbusszal. Két órát terveztünk a Pomázi érkezésig, ez szinte percre pontosan teljesült is.
Kiskovácsinál szálltunk le a buszról, majd rövid szerelésigazítás után közöltem a csapattal, hogy hova jöttünk. Ugyanis ezt előzetesen szemérmesen elhallgattam. Egyrészt meglepetésnek szántam, másrészt talán a neten rákeresés után néhányan megijedtek volna a Holdvilág-árok terepviszonyaitól, amit nem akartam. Tudtam azt is, ha már benn vagyunk az árokban, onnan már nincs más választás, mint hogy végigmegyünk rajta, ha kell persze meg is állunk néha. És azt is biztosra vettem, hoyg mindenki meg fogja tudni csinálni, mert mindenkiben van annyi vagányság és erő. Így is lett. Aki előzetesen esetleg megijed egy ilyen túrahelyszíntől, az ismeretlenül is lemond olyan élményekről, amikről utólag, teljesítve egy ilyen nehéz túrát, senki se mondana le szívesen.
Az árokban lassan araszoltunk. Gyerekeink minden lehető és lehetetlen helyen másztak, fényképeztek. Félteni lehetett volna őket, de bíztunk a gondviselésben. Minden résztvevő szépnek, sőt: gyönyörűnek találta a helyet.
Amikor a végéhez érve a kis kanyonnak, a sziklafalak körbezártak minket, nem mindenkinek esett le egyből, hogy innen csak a létrán folytathatjuk. Ehhez kellett némi erőgyűjtés, rákészülés. Sokaknak volt már előzetesen tériszonya, aztán a mászásokat figyelve, tényleg sokan küzdöttek nagyot önmagukkal - végül is mindenki sikerrel. A felérés pedig nemcsak hatalmas teljesítmény volt nekik, hanem egy komoly erőpróba is. Aki fél és legyőzi a félelmét, az csak erősödhet tőle (a létrán csak egyenként, óvatosan másztunk, ami ennyi embernél kb. 40 percet vett igénybe).
A létra után egy kis kanyargás, majd megint egy nehezebb szakasz következett. Itt már nem voltak kövek, se létra, viszont majdnem egy kilométer erős kaptató igen. A hűvös völgyből, ahol szél lengedezett és enyhének mondható volt a levegő, egyszerre kiértünk a tűző napra és melegbe. Ez talán még jobban megviselte a társaságot, mint a létrázás. Persze, ezen is túljutottunk.
A túrán idáig csak néhány kósza családdal találkoztunk (előzetesen nagyobb tömeget tippeltem volna), de ami a Lajos-forrásnál volt, az már reálisabb kép volt a Pilisről. Mivel autóval jól megközelíthető a hely, legalább 30-40 autó egyidejűleg, azokhoz tartozó nagyon  sok ember fogadott minket. Mármint látványban csak, mert természetesen, senkinek esze ágában se volt minket bárhogyis fogadni. Pedig, ha tudták volna, honnan jöttünk, milyen remek gyerekek és felnőttek vagyunk, csapatban ma külkönösen egységben, akkor elgondolkodtak volna...
A forrásnál sokat kellett várnunk, hogy friss vizet engedhessünk, mert a kannákkal haza vizet hordó emberek elég udvariatlanul kiállták előttünk a sort, illetve engedték a vizüket a sokliteres kannáikba. Végül aztán ittunk, teleraktuk mi is szerény palackjainkat. Ha már ennyit kellett itt egy helyben totyognunk, gyorsan meg is tartottuk laza ebédszünetünket, lévén dél felé járt az idő.
A Holdvilág-árok bejáratáól idáig 4 km az út, ezt mi most is - máskor is általában - kerek három óra alatt tettük meg. Sokkal gyorsabban nem is lehetett volna.
A forrástól nagyon nagy melegben, kissé csüggedten folytattuk, szerencsére nagyrészt árnyas ösvényeken. Újabb állomásunk a Kő-hegyen található Vasas-szakadék sziklaszorosa volt, ahova a többségnek már kedve se lett volna letérni, de utólag talán ők is úgy ítélik meg, érdemes volt.
A szakadéktól fél óra alatt elértük a menedékházat. Sokakban már csak az tartotta a lelket, hogy beígértem a vécézési és büfézési lehetőséget. Mert akármennyire romnatikus is egy ilyen túra, ezek azért hiányozhatnak az embernek. És azt se lehet mondani, hogy nem érdemeltük volna meg akármelyiket is. A büfénél kicsit várni kellett, a terasz alá kihelyezett pultnál elég gyorsan tették a dolgukat a fiúk, de a réten jelenlévő több mint száz ember azért evett-ivott volna. Mi is sorra kerültünk végül, frissítettünk, kávéztunk a gyerekek jégkrémeztek. Csaknem egy órát töltöttünk itt, sehogy se akarva tovább menni.
Úgy döntöttem, csökkentem a csapat terheit, és mivel mindenki már itt borzasztóan fáradt volt, de Pomázig várt volna még ránk bő négy km, így egy alig két km-es verzióra cseréltem a túra végéig hátralévő távot, és az új terv szerint egy másik településen, a Szentendréhez csatolt, egykor önálló kis faluban, Izbégen fejezzük be végül a gyaloglást.
A menedékháztól 2 órakor indultunk, végig lefelé. Jól haladtnk a hegyi levezető szakaszon, aztán a lankásabb részen már a rengeteg virággal ékes rétek, illatok többször lassították, illetve késztették megállásra, nézelődésre a fáradt túrázókat.
Majd ezeket is magunk mögött hagytuk, és nem kis megkönnyebbülésünkre, leértünk Izbégre. A buszunkra kicsit várni kellett, de három óra múltával az is megjött. Felszálltunk és elindultunk hazafelé.
Nagyon elkészültünk az erőnkkel. A gyerekek egész úton csendesen beszélgettek, a végére élénkültek csak vissza. A felnőttek is bóbiskoltak, szótlanabbak voltak, mint reggel. De ez így van jól. Aki ennyit küzd, mint mi ma, az becsületesen el is fárad, akkor pedig mindenkinek jár, nemcsak a pihenés, hanem az elismerés is.
Személy szerint szeretném megköszönni a gyerekek és felnőttek lelkes hozzáállását, kitartását, küzdelmét. Remélem, minden gyötrelem ellenére mindenki csak a jóra és szépre fog emlékezni, ha kipiheni magát, és lesz még mindenkinek kedve hasonló programokhoz!
Mindenkinek köszönjük a mai napot, fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Almási Bence (Felsőlajos), Árva-Tóth Vanessza (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Béres Ferenc (Ladánybene), Bodonyi-Kovács Nikoletta (Ladánybene), Bogovics Hajnalka (Ladánybene), Csávás Luca (Ladánybene), Cs. Szabó Gábor (Táborfalva), Cs. Szabó Kincső (Táborfalva), Dorogi Kornél (Ladánybene), Fehér Liliána (Felsőlajos), Fejes-Tóth Julianna (Ladánybene), Ferenczi Péter (Ladánybene), Győri Ervin (Ladánybene), Horváth Zsuzsanna (Ladánybene), Jakobicz Alexandra (Ladánybene), Jakobiczné Puskás Tímea (Ladánybene), Kranzievitz Éva (Ladánybene), Kupás Fanni (Ladánybene), Mátéfi Attila (Lajosmizse), Mátéfi Barnabás (Lajosmizse), Molnár Tímea (Lajosmizse), Molnár Zsolt (Lajosmizse), Molnár Zsuzsanna (Lajosmizse), Pákozdi Vanda (Ladánybene), Pál János (Ladánybene), Pénzes Jázmin (Felsőlajos), Rideg Ferenc (Ladánybene), Salga László (Ladánybene), Selypes Viktor (Lajosmisze), Sipos Barbara (Ladánybene), Sipos István (Ladánybene), Sipos Luca (Ladánybene), Siposné Hajzer Zsuzsanna (Ladánybene), Sipos Róbert (Ladánybene), Szagri Ildikó (Ladánybene), Szagriné Zámbó Ildikó (Ladánybene), Tóth Tas (Ladánybene), - plusz 1 fő.