(720.) NAPSÜTÉSES TÚRA LADÁNYBENÉN


Időpont: 2021. december 18. szombat
Útvonal: Ladánybene - Madaras - Szánkózódomb - Gödörállási dűlő - Ladánybene
Táv: 10 km


Május óta gyakorlatilag nem túráztunk, leszámítva egy ladánybenei helyi túrát szeptember végén. A társaság és a bejárt környék akkor is hasonló volt - és persze nagyon más. Akkor még nem éreztünk ekkora bezártságot, mert nem sokkal voltunk nyár után, amit már-már szabadságként élhettünk volna meg - ha nem éreztük volna mögötte az aljas, manipulatív szándékot, amit ezzel a kis nyár-szabadság engedménnyel el akartak érni.
És persze, ahogy várható volt, azóta még fojtogatóbb és pusztítóbb világ van, olyan ketrecekkel, amelyeknek rácsai ugyan nem mindig látszanak, de belőlük a kilátás és kimenekülés lényegében mégis reménytelen...
Május óta nem volt túránk, és ezt az emberek rezzenéstelen arccal vették tudomásul. Bő fél év alatt összesen két személy kérdezte, hogy miért nincs túra, de egyikük se volt soha rendszeres túrázónk. A többség csak megrázta magát, ha egyáltalán észrevette, és járta tovább a maga útját. A Túrakör nagyrészt csak akkor és azoknak kellett az elmúlt majdnem tizenöt évben, amikor és akiknek éppen valami jól jött belőle, valami előny, valami ingyen szervezett program, valami potyaként leeső darab konc. Aztán ha már megkapták, kiszívták belőle az ízeket és a velőt, vagy ami éppen kellett nekik, nagyívűen tettek rá, mi és hogyan lesz azután. Megmaradunk-e vagy elpusztulunk.
Május óta nem volt túránk, és az az igazság, hogy nem is hiányzott. A belefektetett sok munka és annak csekély megbecsülése közötti aránytalanság miatt sem. Az alkalmilag nagy kegyesen közénk pottyanók elvárásai, okoskodásai és nyűgjei miatt sem (tisztelet a kivételnek). És folytathatnám...
De ami a valódi pofon volt, hogy sajnos a tájnak, a Kiskunságnak, és korunknak, a ma Magyarországának se kellett tizennégy-tizenöt évig, amit képviseltünk és csináltunk. Aki mást mond, hazudik. Méghozzá elég rosszul...
Május óta nem volt tervben se túra, és tulajdonképpen ezután sincs. Mindössze annyi történik, hogy a ketrecekbe kényszerített embereknek néha - lesz ami lesz alapon -, elege lesz, és kitörnek. Szabad levegőre vágynak, felszakítani elzárt részeik ablakait, ajtajait, és csak úgy egyszerűen kinyilvánítani, hogy még élnek.
Aki azt gondolja, majd  újra megindul a Túrakör, és megint lehet potyázni, az nagyon téved. Ha bármi csoda folytán tovább döcögne tengelyig sárban, méteres kátyúk között a Túrakör szekere, az csak nagyon óvatosan történhetne meg. És nagyon kevés ember számára lenne elérhető a szolgáltatás. Az ingyen cirkusz.
A szeretetteljes és kíváncsi gyerekek általában véve az a közeg, amelyik még őszintén képes értékelni azt, ha kap valamit, amiért nem kell fizetnie, de például sose várna el semmit, nem akarna diktálni. A gyerekekhez, rajtuk keresztül, kapcsolódhatnak még szülők, felnőttek, akik azonos értékrenddel rendelkeznek, és elég nyitottak együtt lenni más emberekkel, nyitottak új dolgok felfedezésére. Minden hátsó szándék és kihasználás nélkül. Ha lesznek ilyenek, ha megmozdul a gyaloglásra egy ilyen része a világnak, talán mi is velük mozdulunk.
Május óta nem volt valójában túra, és ez a mai se volt az. Mindössze kimentünk az erdőszélre, buckák közé és örültünk az életnek. Örültünk, hogy beszívható a levegő, és nincsenek rácsok. Annyira működött a dolog, pedig előre nem beszéltünk szabályokat, hogy senkire se kellett rászólni a viselekdése miatt. Ami több mint harminc gyerekkel, egy fél napos túrán, nem általános.
De május óta is, és tovább, amíg a sors engedi, az élet él és élni akar. A sok pusztulás és pusztítás közepette, akárhogy is állt vagy áll hozzánk a világ, soha nem volt ekkora szükség se értékekre, se olyan helyzetekre, amikor ezek az értékek működnek, és működtetnek dolgokat. A tét nem kicsi, a legtöbb ember fel se fogja, mennyire, mert a legtöbb ember nem gondolkozik, csak megmondják neki, mit gondoljon. Ilyen körülmények között pedig értékeket létrehozni, életben tartani annyira értelmetlen és nehéz, hogy egyenesen szakrális küldetéssé válik.
Május óta nem volt túra, és hogy lesz-e, hogy egyáltalán lesz-e világ még, amiben ilyennel érdemes lenne foglalkozni? A Teremtő tudja csak talán, ha tudja. A lényegi dolgok sajnos nem a mi szintünkön történnek és dőlnek el. A mi szintünk csak az emberség megtartása és megtanítása, csak az értékek és hagyományok őrzése és továbbadása, bármilyen pusztítás is a világ fő csapásiránya. Csak. De hogy ez mennyivel több mégis a pusztításnál, azt miindenkinek a gondolkodási képességére bízom...

Köszönjük mindenkinek a mai napot, fent és lent!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellő (Lajosmizse), Buti Zsófia (Ladánybene), Cs. Szabó Kincső (Felsőlajos), Dobos Anna (Ladánybene), Dobos István (Ladánybene), Dorogi Kornél (Ladánybene), Dorogi Lili (Ladánybene), Fehér Liliána (Felsőlajos), Ferenczi Péter (Ladánybene), Jakobicz Alexandra (Ladánybene), Jakobicz Viktória (Ladánybene), Jánosi Zoltán (Ladánybene), Járomi Vendel (Lajosmizse), Juhász Milán (Ladánybene), Kislőrinc Adrián (Ladánybene), Kucsera Attila (Ladánybene), Kucsera Eszter (Ladánybene), Molnár Medárd (Lajosmizse), Molnár Norbert (Lajosmizse), Molnár Olivér (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse), O. Molnár Dominik (Lajosmizse), Szabó Nóra (Lajosmizse), Szagri Ildikó (Ladánybene), Székely Ferenc (Ladánybene), Ubornyák Szabolcs (Felsőlajos), Vajda Virág (Ladánybene), Vidó Ádám (Lajosmizse) és Vidó Bulcsú (Lajosmizse).