(707.) TÚRA MATKÓN


Időpont: 2021. április 24. szombat
Útvonal: Matkói kápolna - Matkói-erdő - Repülőtér - Matkói kápolna
Táv: 11 km


Matkó középkori település volt, mely a török idők alatt elnéptelenedett. Hogy mégsem múlt el nyomtalanul a 150 éves megszállás emléke a vidéken, arra utal a Matkó melletti Törökfái elnevezés, nem kevésbé a Jakabszállással határos részen a Török-domb és a Szultán-sarok név is (egykor itt állt öreg fa emlékét is őrzi utóbbi két hely/elnevezés, mely A beszélő köntös című filmmel és cselekményével is kapcsolatba hozható - de ez egy másik történet).
Szóval, adva van egy réges-régi település emléke, melynek kihalása után Matkót évszázadokig hívták - teljes joggal - pusztának. Miután önálló településsé nem tudott az újkorban alakulni, főképpen Kecskeméthez, majd a II. világháború utáni évtizedekben egy rövid ideig Helvéciához is tartozott. Mindez a mostoha ide-oda csapódás nem szegte kedvét és nem csorbította a matkói emberek öntudatát és küzdőszellemét, melyre a falu területén a nagyrészt homokban való megélhetés biztosításához, a tulajdonképpeni életben maradáshoz nagyon is szükséges volt. Itt bizony nem volt soha könnyű megteremteni  a napi betevőt, gyerekeket etetni-felnevelni. Mégis sok száz, ezer fiúcskából és kislányból lett csak az elmúlt 150 évben ezen a részen is rendes ember, becsületes felnőtt.
Hogy személyes kötődésünket is megmelítsem Matkóhoz, itt éltek nekünk is őseink, méghozzá főként Túri, kisebb részt Dinnyés és Mészáros családnevűek közül. Olyannyira, hogy pl. az itteni és innen elszármazott - vagy akár még ma is Matkón élő - Túri család tagjai mind rokonaink (voltak).
Az eredetileg Mezőtúrról az 1700-as évek elejére Csongrádra települt - eredeti származási helyét családnevében megőrző - Túrik, az 1800-as évek második felében indultak el egy nagyobb tömbben az akkorra már túlnépesedő Csongrád városából, ahol korábban több generáción keresztül éltek, és kerültek Tiszaalpár és Tiszaújfalu környékére. Itt több évtizedig vettek részt a fomálódó falvak életében (mind Csongrádon, mind Alpár környékén is vannak mai napig is ilyen nevű családok).
Aztán Alpárt odaagyva, már csak a mi águnk - több testvér és unokatestvér, idős szülőket magukkal hozva -, Kecskemét környékére települtek át, nevezetesen az 1800-as évek végére már itt is voltak. Nem sokkal ezután, az 1900-as évek első évtizedeiben költöztek ki Matkóra, ahol jónéhány tucatnyi hold földet vásároltak; nyilván olcsó volt a senkinek sem kellő, és nagy gazdagsággal sem kecsegtető homok.
Matkón aztán gyökeret vertek, nagyon is hozzátartoztak a település régi életéhez. Nagyon értették - a mezőgazdaság mellett - a hangszeres muzsikálás és a népművészet fortélyait, a furulyázástól és citerázástól kezdve a hangszerkészítésig. Magas életkort megélt, jó genetikájú apák/testvérek leszármazói lettek aztán a "matkói Túrik".
Közülük a legismertebb, a  falu életében erősen meghatározó szerepet betöltő és máig is emlegetett személy volt Túri Balázs kántor, templomgondnok, mindenki által szeretett és tisztelt Túri bácsi. Családunk ezen ága római katolikus volt és erősen vallásos. Annyira, hogy Balázs ükapánk a mindenkori pap mellett kifejtett segítő munkáján túl, zarándoklatokat, búcsúkat is szervezett a helyi híveknek egészen idős, 80 év feletti koráig is. Felnőttek és gyerekek nagy csoportban gyalogoltak, vagy éppen szekereztek el Kunszálláson keresztül Pálosszentkútra. Közben imádkoztak, énekeltek.
Túri Balázs kántor - mert a családi hagyományban ő ezzel a  titullussal maradt fenn - annyira vallásos és tisztelt ember volt Matkón, hogy a helyi hívek összefogásával 1964-ben emelt vörösmárvány keresztre az ő neve és "tanításai" kerültek fel. A kereszt teljes történetével most nem akarok senkit untatni, de a lényeg, hogy az állítás egy helyi család áldozatának és erőfeszítésének köszönhetően történt meg, ám abban az időben nem merték vagy nem akarták a nevüket ráírni a feszületre, így lett a helyi hívek közös keresztje.
Ilyen személyes indíttatással és érzelmi fűtöttséggel készültünk a túrára, őseink földjére!, hogy végre arról is beszéljek egy kicsit. A hisztérikus járgányhelyzetből adódóan nem volt nagy hírverése ennek a programnak, de a hangulat, a táj szépsége és Matkó varázsa miatt, továbbá a túra albumának grandiózus facebookos sikere okán is, biztosan állíthatom, hogy nemsokára megint visszatérünk Matkóra, és kerülünk egy nagyot a határában.
A túrán hatan voltunk, tizenegy kilométert gyalogoltunk. Az erdő, az erdőszéli tanyák után teljesen elhagyatott volt. Kísérőink csak a madarak adódtak, akik a nap emelkedettebb alkalmához illő gyönyörű dalokkal kísértek minket az egész túrán. A "természet igazi ébredésének havában" illatok, virágzó fák, bokrok, mezei virágok, millió árnyalata a zöldnek, szép napfényes akác- és vegyeserdők, kanyargós utak, maradvány tölgyfák, nagy nyárfák, itt-ott még buckás részek akadtak látnivalónak, szépségnek.
A végén a repülőtér felé kanyarodtunk - egész délelőtt hallottuk a gépeket fejünk felett zúgni -, és kicsiknek, nagyoknak egyformán nagy élmény volt, amikor a magasban köröző gépből ejtőernyősök ugrottak ki, majd a gép nem sokkal a  fejünk felett szállva el, landolt a régi, Matkói-tó víz nélküli medrében manapság uralkodó szép gyepen.
A kis település, amire a helyiek nem szívesen használják a puszta nevet, tiszta, rendezett falucska, sok szép házzal, és olyan tiszta erdőkkel, utakkal, faluszéllel, amilyet még az országban sehol sem láttunk. Egész nap egy db szemét nem sok, annyi nem volt eldobva, pedig a vége felé már direkt kerestük, hátha. Hát, ilyen is van, úgy látszik...
Túránkat, túratársaink és követőink mellett, ma külön ajánljuk a Matkóiaknak, és minden egykor itt élt felmenőnk emlékének, akik mind sokat küzdöttek a homokkal.
Isten áldjon mindenkit, akár ezen a Földön van még, akár az örök Békében nézi a kék eget…
Végezetül: hálásan köszönöm Bihar Istvánné Gáspár Mária, egykori matkói lakos szíves segítségét, aki az alábbi kis történetet mesélte el Túri Balázsról:
"A Balázs bácsi előttem van mindig, nagyon szerettük. Mikor mentünk a búcsúba, jött nagy vihar, dörgött, villámlott. Balázs bácsi mondta:
- Akin pénteken-mosott ruha van, az vesse le, mert azért van a vihar!
És valaki letette a ruhát, és elment a vihar. Ezt én hallottam, de azt nem tudom, a vihar azért ment-e el."

Köszönjük mindenkinek a mai napot, fent és lent.

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse), Szarvas Fanni (Lajosmizse) és Tóth Róbert (Lajosmizse).