FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(592.) SZÉKELYKERESZTÚRI KOZMA FERENC KONFERENCIA ÉS SZÉKELYFÖLDI KALANDOZÁSOK


Időpont: 2019. március 13-15. szerda-péntek


"Bár, az előzetes tervek szerint a Túrakör Kő-hegyi megemlékezésén vettünk volna részt, az élet végül úgy hozta, hogy Székelykeresztúron és környékén, a Gagy völgyében és a Nyikó-mentén ünnepeltünk.
Néhány nappal az ünnep előtt jött a hír, hogy ükapám, Kozma Ferenc emlékére konferenciát rendez a Molnár István Múzeum, az Unitárius Egyházközség és a Berde Mózes Unitárius Gimnázium Székelykeresztúron. Ezt azért nem szabadott kihagyni…
Rövid szervezés és némi idegeskedés után - kapunk-e néhány nap szabadságot erre az alkalomra? Szerdán kora reggel útnak indultunk feleségemmel, Anitával, Blanka lányommal és Marci öcsémmel. Tudva azt, hogy a Székelyföldnek az a része is bővelkedik Petőfi-emlékekben, Anita vásárolt néhány méter nemzeti színű szalagot…
Az út nagy részét az idő szűkössége miatt autópályán tettük meg Szászsebesig, így sajnos Arad, Temesvár most kimaradt. Az első megállónk, ahol a nevezetességek, köztük elsősorban az érseki székesegyház (többek közt Hunyadi János és -László, János Zsigmond, Izabella királyné sírjával) lett volna, ha nem kerülünk a város határában irgalmatlan dugóba…
Szomorú szívvel döntöttünk úgy, hogy ezt most ki kell hagynunk, mert már dél is elmúlt (az időzónaváltás miatt eleve vesztettünk egy órát), ezért Balázsfalva - Kiskapus - Medgyes felé vettük az irányt. Felüdülés volt beérni a rendezett, egykori szász településekre, és ha csak menet közben is, de megcsodálhattuk Medgyes történelmi belvárosát és a környék számtalan csodálatos erődtemplomát, amelyek egy külön (több napos) túrát is megérnének.
Fél kettő tájban értünk Segesvárra, ami lévén csak húsz kilométerre Székelykeresztúrtól, beiktattunk egy órás sétát a várban. Egyrészt azért, mert gyönyörű, és itt is van szobra a mi jó Sándorunknak, másrészt azért, mert úgy éreztük, ha most nem mozgatjuk meg elmacskásodott tagjainkat, később már nem is fogjuk tudni…
Körbejártuk a céhes bástyákat, megmásztuk az 1642-ben épült, egykor 300 fokot számláló (az 1849-es átalakítása után, már „csak” 175 foka maradt) fedett diáklépcsőt, és miután felértünk, és levegőhöz jutottunk, megnéztük a gyönyörű hegyi templomot, aminek építését 1345-ben kezdték, majd többszöri, kisebb és nagyobb átalakítás, javítás után 1506-ban fejeztek be.
Sétánkat a Dracula-háznál folytattuk. Vlad Ţepeş, (III.Vlad, Havasalföld fejedelme) vagyis Dracula 1431-ben valószínűleg, ebben a házban született és állítólag itt is élt négy éves koráig. Segesvári sétánkat a szívünkhöz lényegesen közelebb álló Petőfi Sándor szobránál fejeztük be, amit a Csizmadia bástya mellett állítottak fel újra 2013-ban. Eredetileg 1959-ben avatták fel, alkotója a román Romolus Ladea. Arra a mai napig nem sikerült rájönniük a művészettörténészeknek, hogy a szobrásznak Beavis vagy Butthead állt-e modellt…
Innen már csak néhány perc volt autóval úti célunk Székelykeresztúr. (Pontosaban Fiatfalva, ami a Küküllő túlpartján kb. egy kilométerre található Keresztúrtól, de közigazgatásilag az ötvenes évek óta hozzá tartozik.) Jóleső érzés volt Újszékelynél átlépni a Székelyföld, azon belül Udvarhelyszék határát.
Rögtön szállásadónkhoz, öcsém egy barátjához, a fiatfalvi református lelkészhez, Páll Attilához, és családjához mentünk, ahol nagy szeretettel (no meg étellel és pálinkával) fogadtak bennünket.
Miután elfoglaltuk minden igényt kielégítő szállásunkat, és kicsit felfrissítettük magunkat, házigazdánk fia, Zalán, akinek friss „hajtási engedélye” lévén, minden alkalmat kihasznál, hogy vezethessen, felajánlotta, hogy bevisz minket a konferenciára, és onnan annak végeztével haza is hoz majd, így elhárult annak az akadálya, hogy igyunk egy rendesebb áldomást is megérkezésünk örömére…
Az unitárius gimnáziumban is szeretettel fogadtak bennünket és az előadások is tartalmasak, színvonalasak voltak és valóban megérte a hosszú utazást.
Komoly büszkeséggel töltött el mindannyiónkat, minden alkalom, amikor, mint Kozma Ferenc leszármazottait köszöntöttek bennünket.
Róla, hogy senkit ne untassak, álljon itt a Budapesten született, de szintén csekefalvi származású (innen a Cs. a neve előtt.) Cs. Szabó László író, esszéista és kritikus egy rövid, de annál beszédesebb gondolata:
„A rejtélyes CS. névadójában se jártam, azt mondják szép kicsi falu a Gagyi-völgyben. Kozma Ferenc született ott. Orbán Balázs után s Tamási Áron előtt a székelyek legnagyobb ismerője.”
A tartalmas előadásokat miután szállásunkra visszaértünk, egy tartalmas vacsora és beszélgetés követett a fiatfalvi gyülekezeti házban a helyi református kórus tagjaival.

Másnap reggel felkerekedtünk, hogy bejárjuk a környéket, természetesen a teljesség igénye nélkül, mert akkor hetekig bolyonghatnánk a sok csoda közt.
Először a szomszédos Csekefalvára mentünk, ahol ükapám született és édesapja, idősebb Kozma Ferenc szolgált unitárius lelkészként évtizedekig.
Én nem tudom, miért vannak úgy oda a Pisai ferde toronytól a taljánok, mert azon a néhány négyzetkilométeren, amit sikerült bejárnunk, legalább nyolcat láttunk a Nyikó-mentén…
Köztük a csekekefalvi unitárius és református templomét, amelyek az itteniek szerint így köszönnek egymásnak. 
Továbbindultunk Szentábrahám - Magyarandrásfalva - Gagy - Kismedeséren keresztül a Peszente tetőre, a Székely iránytűhöz. Az odáig vezető út is torokszorítóan szép falvakon, patakvölgyeken vezetett keresztül, de a látvány és a végtelen csend, ami ott fogadott minket, az egyenesen lenyűgöző volt.  És ezt még tudta fokozni Énlaka!  Ott már nem volt mese, többször kicsordultak a könnyeim.  Azt, amit ott átéltünk, pedig az eddigi élményeink is felejthetetlenek voltak, azt nem lehet leírni. Illetve lehet, de ahhoz Tamási Áronnak, vagy Wass Albertnek kellene lenni. Végtelen csend, madárdal, a látvány, ami bármerre néztünk, csak magát múlta felül újra és újra, és közben ott lüktet a gondolat a fejemben, hogy több száz kilométerre a magyar határtól bármerre járok csak magyar szót hallok, és idős bácsik és nénik köszöntenek Énlaka házai közt sétálva, a legtermészetesebb módon, magyarul. (Direkt nem utcáit írtam, mert itt nagyon jól látszik a nemzetségi, családi tízes csoportos elrendeződés)
Énlakáról murvás, de jó állapotú úton indultunk tovább Firtosváralján és Székelypálfalván át Farkaslakára.  (Megint csak idő hiányában nem kerültünk Korond felé. Talán legközelebb.)
Bár a templom előtt található sírtól néhány méterre parkoltunk le, mégis inkább a logikai sorrendet követve, először Tamási Áron szülőházát kerestük fel, ahol a kapufélfára, több tucatnyi másik mellé, felkötöttük első szalagunkat, tisztelegve az egyik legnagyobb írónk emléke előtt. (Fiam nem véletlenül kapta az Áron nevet.) Ezután, megálltunk egy főhajtásra az író sírjánál, ahol ismét szalagot kötöttünk, majd lesétáltunk Tamási Áron egykori iskolájához, ahol a szobra is áll.
Miután már dél elmúlt és kezdtünk megéhezni, Székelyudvarhely felé indultunk, ahol a városban sétálva éttermet kerestünk, és némi kérdezősködés után rábukkantunk a Rákóczi utcában Pethő (majdnem Petőfi…J) étteremre, ahonnan egy csorbától és némi rántott sajttól újult erőre kapva indultunk vissza, Farkaslaka felé, hogy tiszteletünket tegyük Szejkefürdőn, Orbán Balázs sírjánál. Itt is kötöttünk egy szalagot, majd indultunk tovább, direkt nem a főúton, hanem kis székely falvak (Székelyszentlélek - Nyikómalomfalva - Székelyszentmihály - Kobátfalva - Nagykadács - Siménfalva - Rugonfalva) közt, vissza Keresztúrra.
Öcsémet várták a helyi Petőfi Sándor Általános Iskolába, az ünnepi gálaműsorra és vacsorára, mi pedig sétára indultunk a városba. Első utunk a Gyárfás kúriához vezetett, aminek udvarán a híres körtefa (illetve annak már két újabb, az eredeti fából beoltott generációja is áll.) Itt töltötte a fehéregyházi csata előtti utolsó éjszakáját, és a legenda szerint itt, e körtefa alatt írta utolsó versét Petőfi Sándor.
Itt ismét elmorzsoltam néhány könnycseppet, majd felkötöttük az utolsó szalagunkat is tiszteletünk jeléül.
Másnap az ünnepi megemlékezések sora számunkra, a keresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola előtti Petőfi szobornál kezdődött, itt az iskola diákjai, nagyrészt népviseletbe öltözve, koszorúztak, majd innen a gyerekekkel együtt mentünk át az utca túloldalán lévő református templomba az ünnepi istentiszteletre. Itt egy újabb gombóc került a torkomba, mikor az egész év során a templomban őrzött zászlót ünnepélyesen levették a rúdról és kivitték, hogy csatlakozzunk az unitárius templomtól induló ünnepi menethez, és a nem messze, újonnan, erre az alkalomra elkészült díszes tér közepén felállított országzászló rúdjára felvonják. Itt már kezdett kicsit sok lenni a gombócból, de így jár az, aki az első székelyföldi útját nemzeti ünnepre időzíti… Hát, hogy is fogalmazzak, hogy ne bántsak meg senkit.. Ez volt életem első, és nagyon bízom abban, hogy nem az utolsó olyan nemzeti ünnepe, amikor, amiről úgy éreztem, hogy méltó a hősök emlékéhez és szellemiségükhöz! Azt megint csak nem lehet leírni, csak az emberek némán büszke, csillogó szemű tömegét kellet nézni, köztük állni és figyelni, ahogy egy felesleges szó nélkül, áhítatos csendben felvonják a piros-fehér-zöld zászlót. Egész évben egyszer, ezen a napon loboghat csak a magyar zászló Székelykeresztúr főterén! Így talán el tudjuk képzelni, mit érezhettek akkor az ottaniak és mit jelent nekik az ünnep.
Petőfi szobrának koszorúzásával folytatódott az ünneplés, ezt követték az itt is elmaradhatatlan politikai beszédek, de mecsoda különbség! Semmi sárdobálás, sehol egy ellentüntetés, már-már kezdtem rosszul érezni magam. Na, jó ez csak vicc volt. Rossz vicc.
Pénteken délben jött el a búcsú ideje. Indulnunk kellett hazafelé, várt ránk a több, mint hatszáz kilométer. Istennek hála, gond nélkül abszolváltuk, ha eltekintünk a határon való majd egy órás vesztegléstől, sima utunk volt.
Köszönjük a konferencia szervezőinek és köszönjük vendéglátónknak Páll Attilának és családjának!
Visszatérünk! (És ez nem csak üres fenyegetés!)"

Pócs Balázs (Szabadszállás)

 

Drakula-ház


Segesvári diáklépcső 1642-ből
 

Fel a "hegyi templomba"
 

A "hegyi templom"
 

Fényjáték a templomban
 

Segesvári Petőfi-szobor
 

A székelykeresztúri református templom és kapuja
 

Kozma Ferenc író, tudós, pedagógus és publicista "A Székelyföld" című munkájának borítója.
Tiszteletére, rendzeték a székelykeresztúrai konferenciát, születésének 175. évfordulója alkalmából

 

Pócs Tamás botanikus, akadémikus, egyetemi tanár, Kozma Ferenc dédunokája előadás közben
 

Csekefalvi unitárius templom
 

Balra az unitárius templom ferde tornya, jobbra, távolabb a reformátusé, ami szintén megdőlt
 

Énlaka felé
 

Énlaka 1.
 

Énlaka 2.
 

Tamási Áron szülőháza Farkaslakán
 

A ház udvari frontja
 

A Petőfi Túrakör emlékszalagja a ház kapuján
 

Tamási Áron egykori iskolája és az író szobra a faluban
 

A szobor közelről
 

Tamási Áron sírja Farkaslakán
 

A Túrakör emlékszalagja a sírnál
 

Orbán Balázs sírjához vezető székelykapu-ösvény Szejkefürdőn
 

A sír és a Túrakör újabb emlékszalagja
 

A Petőfi Sándor Iskola Székelykeresztúron


A székelykeresztúra Gyenes-kúria, Petőfi "utolsó éjszakájának" szálláshelye (1849. július 30.). Azóta már tudjuk, hogy később még évekig élt szibériai fogságban.
 

Hm...
 

A Petőfi-körtefa előtt, a Költő életével kapcsolatos tablóknál
 

A Petőfi-körtefa nemzeti zarándokhely lett
 

Kányádi Sándor verse és...
 

...a Túrakör eújabb emlékszalagja
 

A tablók 1.
 

A tablók 2.
 

A tablók 3.
 

A tablók 4.
 

József Attila szobra!
 

Petőfi és Bem közös szobra
 

És az utolsó nap Keresztúron: így ünnepelnek a székelyek március 15-én

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz