FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(592.)
SZÉKELYKERESZTÚRI KOZMA FERENC KONFERENCIA ÉS SZÉKELYFÖLDI KALANDOZÁSOK


Időpont: 2019. március 13-15. szerda-péntek

 

"Bár, az elõzetes tervek szerint a Túrakör Kõ-hegyi megemlékezésén vettünk volna részt, az élet végül úgy hozta, hogy Székelykeresztúron és környékén, a Gagy völgyében és a Nyikó-mentén ünnepeltünk.
Néhány nappal az ünnep elõtt jött a hír, hogy ükapám, Kozma Ferenc emlékére konferenciát rendez a Molnár István Múzeum, az Unitárius Egyházközség és a Berde Mózes Unitárius Gimnázium Székelykeresztúron. Ezt azért nem szabadott kihagyni…
Rövid szervezés és némi idegeskedés után - kapunk-e néhány nap szabadságot erre az alkalomra? Szerdán kora reggel útnak indultunk feleségemmel, Anitával, Blanka lányommal és Marci öcsémmel. Tudva azt, hogy a Székelyföldnek az a része is bõvelkedik Petõfi-emlékekben, Anita vásárolt néhány méter nemzeti színû szalagot…
Az út nagy részét az idõ szûkössége miatt autópályán tettük meg Szászsebesig, így sajnos Arad, Temesvár most kimaradt. Az elsõ megállónk, ahol a nevezetességek, köztük elsõsorban az érseki székesegyház (többek közt Hunyadi János és -László, János Zsigmond, Izabella királyné sírjával) lett volna, ha nem kerülünk a város határában irgalmatlan dugóba…
Szomorú szívvel döntöttünk úgy, hogy ezt most ki kell hagynunk, mert már dél is elmúlt (az idõzónaváltás miatt eleve vesztettünk egy órát), ezért Balázsfalva - Kiskapus - Medgyes felé vettük az irányt. Felüdülés volt beérni a rendezett, egykori szász településekre, és ha csak menet közben is, de megcsodálhattuk Medgyes történelmi belvárosát és a környék számtalan csodálatos erõdtemplomát, amelyek egy külön (több napos) túrát is megérnének.
Fél kettõ tájban értünk Segesvárra, ami lévén csak húsz kilométerre Székelykeresztúrtól, beiktattunk egy órás sétát a várban. Egyrészt azért, mert gyönyörû, és itt is van szobra a mi jó Sándorunknak, másrészt azért, mert úgy éreztük, ha most nem mozgatjuk meg elmacskásodott tagjainkat, késõbb már nem is fogjuk tudni…
Körbejártuk a céhes bástyákat, megmásztuk az 1642-ben épült, egykor 300 fokot számláló (az 1849-es átalakítása után, már „csak” 175 foka maradt) fedett diáklépcsõt, és miután felértünk, és levegõhöz jutottunk, megnéztük a gyönyörû hegyi templomot, aminek építését 1345-ben kezdték, majd többszöri, kisebb és nagyobb átalakítás, javítás után 1506-ban fejeztek be.
Sétánkat a Dracula-háznál folytattuk. Vlad Þepeº, (III.Vlad, Havasalföld fejedelme) vagyis Dracula 1431-ben valószínûleg, ebben a házban született és állítólag itt is élt négy éves koráig. Segesvári sétánkat a szívünkhöz lényegesen közelebb álló Petõfi Sándor szobránál fejeztük be, amit a Csizmadia bástya mellett állítottak fel újra 2013-ban. Eredetileg 1959-ben avatták fel, alkotója a román Romolus Ladea. Arra a mai napig nem sikerült rájönniük a mûvészettörténészeknek, hogy a szobrásznak Beavis vagy Butthead állt-e modellt…
Innen már csak néhány perc volt autóval úti célunk Székelykeresztúr. (Pontosaban Fiatfalva, ami a Küküllõ túlpartján kb. egy kilométerre található Keresztúrtól, de közigazgatásilag az ötvenes évek óta hozzá tartozik.) Jólesõ érzés volt Újszékelynél átlépni a Székelyföld, azon belül Udvarhelyszék határát.
Rögtön szállásadónkhoz, öcsém egy barátjához, a fiatfalvi református lelkészhez, Páll Attilához, és családjához mentünk, ahol nagy szeretettel (no meg étellel és pálinkával) fogadtak bennünket.
Miután elfoglaltuk minden igényt kielégítõ szállásunkat, és kicsit felfrissítettük magunkat, házigazdánk fia, Zalán, akinek friss „hajtási engedélye” lévén, minden alkalmat kihasznál, hogy vezethessen, felajánlotta, hogy bevisz minket a konferenciára, és onnan annak végeztével haza is hoz majd, így elhárult annak az akadálya, hogy igyunk egy rendesebb áldomást is megérkezésünk örömére…
Az unitárius gimnáziumban is szeretettel fogadtak bennünket és az elõadások is tartalmasak, színvonalasak voltak és valóban megérte a hosszú utazást.
Komoly büszkeséggel töltött el mindannyiónkat, minden alkalom, amikor, mint Kozma Ferenc leszármazottait köszöntöttek bennünket.
Róla, hogy senkit ne untassak, álljon itt a Budapesten született, de szintén csekefalvi származású (innen a Cs. a neve elõtt.) Cs. Szabó László író, esszéista és kritikus egy rövid, de annál beszédesebb gondolata:
„A rejtélyes CS. névadójában se jártam, azt mondják szép kicsi falu a Gagyi-völgyben. Kozma Ferenc született ott. Orbán Balázs után s Tamási Áron elõtt a székelyek legnagyobb ismerõje.”
A tartalmas elõadásokat miután szállásunkra visszaértünk, egy tartalmas vacsora és beszélgetés követett a fiatfalvi gyülekezeti házban a helyi református kórus tagjaival.

Másnap reggel felkerekedtünk, hogy bejárjuk a környéket, természetesen a teljesség igénye nélkül, mert akkor hetekig bolyonghatnánk a sok csoda közt.
Elõször a szomszédos Csekefalvára mentünk, ahol ükapám született és édesapja, idõsebb Kozma Ferenc szolgált unitárius lelkészként évtizedekig.
Én nem tudom, miért vannak úgy oda a Pisai ferde toronytól a taljánok, mert azon a néhány négyzetkilométeren, amit sikerült bejárnunk, legalább nyolcat láttunk a Nyikó-mentén…
Köztük a csekekefalvi unitárius és református templomét, amelyek az itteniek szerint így köszönnek egymásnak. 
Továbbindultunk Szentábrahám - Magyarandrásfalva - Gagy - Kismedeséren keresztül a Peszente tetõre, a Székely iránytûhöz. Az odáig vezetõ út is torokszorítóan szép falvakon, patakvölgyeken vezetett keresztül, de a látvány és a végtelen csend, ami ott fogadott minket, az egyenesen lenyûgözõ volt.  És ezt még tudta fokozni Énlaka!  Ott már nem volt mese, többször kicsordultak a könnyeim.  Azt, amit ott átéltünk, pedig az eddigi élményeink is felejthetetlenek voltak, azt nem lehet leírni. Illetve lehet, de ahhoz Tamási Áronnak, vagy Wass Albertnek kellene lenni. Végtelen csend, madárdal, a látvány, ami bármerre néztünk, csak magát múlta felül újra és újra, és közben ott lüktet a gondolat a fejemben, hogy több száz kilométerre a magyar határtól bármerre járok csak magyar szót hallok, és idõs bácsik és nénik köszöntenek Énlaka házai közt sétálva, a legtermészetesebb módon, magyarul. (Direkt nem utcáit írtam, mert itt nagyon jól látszik a nemzetségi, családi tízes csoportos elrendezõdés)
Énlakáról murvás, de jó állapotú úton indultunk tovább Firtosváralján és Székelypálfalván át Farkaslakára.  (Megint csak idõ hiányában nem kerültünk Korond felé. Talán legközelebb.)
Bár a templom elõtt található sírtól néhány méterre parkoltunk le, mégis inkább a logikai sorrendet követve, elõször Tamási Áron szülõházát kerestük fel, ahol a kapufélfára, több tucatnyi másik mellé, felkötöttük elsõ szalagunkat, tisztelegve az egyik legnagyobb írónk emléke elõtt. (Fiam nem véletlenül kapta az Áron nevet.) Ezután, megálltunk egy fõhajtásra az író sírjánál, ahol ismét szalagot kötöttünk, majd lesétáltunk Tamási Áron egykori iskolájához, ahol a szobra is áll.
Miután már dél elmúlt és kezdtünk megéhezni, Székelyudvarhely felé indultunk, ahol a városban sétálva éttermet kerestünk, és némi kérdezõsködés után rábukkantunk a Rákóczi utcában Pethõ (majdnem Petõfi…J) étteremre, ahonnan egy csorbától és némi rántott sajttól újult erõre kapva indultunk vissza, Farkaslaka felé, hogy tiszteletünket tegyük Szejkefürdõn, Orbán Balázs sírjánál. Itt is kötöttünk egy szalagot, majd indultunk tovább, direkt nem a fõúton, hanem kis székely falvak (Székelyszentlélek - Nyikómalomfalva - Székelyszentmihály - Kobátfalva - Nagykadács - Siménfalva - Rugonfalva) közt, vissza Keresztúrra.
Öcsémet várták a helyi Petõfi Sándor Általános Iskolába, az ünnepi gálamûsorra és vacsorára, mi pedig sétára indultunk a városba. Elsõ utunk a Gyárfás kúriához vezetett, aminek udvarán a híres körtefa (illetve annak már két újabb, az eredeti fából beoltott generációja is áll.) Itt töltötte a fehéregyházi csata elõtti utolsó éjszakáját, és a legenda szerint itt, e körtefa alatt írta utolsó versét Petõfi Sándor.
Itt ismét elmorzsoltam néhány könnycseppet, majd felkötöttük az utolsó szalagunkat is tiszteletünk jeléül.
Másnap az ünnepi megemlékezések sora számunkra, a keresztúri Petõfi Sándor Általános Iskola elõtti Petõfi szobornál kezdõdött, itt az iskola diákjai, nagyrészt népviseletbe öltözve, koszorúztak, majd innen a gyerekekkel együtt mentünk át az utca túloldalán lévõ református templomba az ünnepi istentiszteletre. Itt egy újabb gombóc került a torkomba, mikor az egész év során a templomban õrzött zászlót ünnepélyesen levették a rúdról és kivitték, hogy csatlakozzunk az unitárius templomtól induló ünnepi menethez, és a nem messze, újonnan, erre az alkalomra elkészült díszes tér közepén felállított országzászló rúdjára felvonják. Itt már kezdett kicsit sok lenni a gombócból, de így jár az, aki az elsõ székelyföldi útját nemzeti ünnepre idõzíti… Hát, hogy is fogalmazzak, hogy ne bántsak meg senkit.. Ez volt életem elsõ, és nagyon bízom abban, hogy nem az utolsó olyan nemzeti ünnepe, amikor, amirõl úgy éreztem, hogy méltó a hõsök emlékéhez és szellemiségükhöz! Azt megint csak nem lehet leírni, csak az emberek némán büszke, csillogó szemû tömegét kellet nézni, köztük állni és figyelni, ahogy egy felesleges szó nélkül, áhítatos csendben felvonják a piros-fehér-zöld zászlót. Egész évben egyszer, ezen a napon loboghat csak a magyar zászló Székelykeresztúr fõterén! Így talán el tudjuk képzelni, mit érezhettek akkor az ottaniak és mit jelent nekik az ünnep.
Petõfi szobrának koszorúzásával folytatódott az ünneplés, ezt követték az itt is elmaradhatatlan politikai beszédek, de mecsoda különbség! Semmi sárdobálás, sehol egy ellentüntetés, már-már kezdtem rosszul érezni magam. Na, jó ez csak vicc volt. Rossz vicc.
Pénteken délben jött el a búcsú ideje. Indulnunk kellett hazafelé, várt ránk a több, mint hatszáz kilométer. Istennek hála, gond nélkül abszolváltuk, ha eltekintünk a határon való majd egy órás vesztegléstõl, sima utunk volt.
Köszönjük a konferencia szervezõinek és köszönjük vendéglátónknak Páll Attilának és családjának!
Visszatérünk! (És ez nem csak üres fenyegetés!)"

 

Pócs Balázs (Szabadszállás)

 

 

Drakula-ház

 

Segesvári diáklépcsõ 1642-bõl

 

Fel a "hegyi templomba"

 

A "hegyi templom"

 

Fényjáték a templomban

 

Segesvári Petõfi-szobor

 

A székelykeresztúri református templom és kapuja

 

Kozma Ferenc író, tudós, pedagógus és publicista "A Székelyföld" címû munkájának borítója;
Tiszteletére rendzeték a székelykeresztúrai konferenciát, születésének 175. évfordulója alkalmából

 

Pócs Tamás botanikus, akadémikus, egyetemi tanár, Kozma Ferenc dédunokája elõadás közben

 

Csekefalvi unitárius templom

 

Balra az unitárius templom ferde tornya, jobbra, távolabb a reformátusé, ami szintén megdõlt

 

Énlaka felé

 

Énlaka 1.

 

Énlaka 2.

 

Tamási Áron szülõháza Farkaslakán

 

A ház udvari frontja

 

A Petõfi Túrakör emlékszalagja a ház kapuján

 

Tamási Áron egykori iskolája és az író szobra a faluban

 

A szobor közelrõl

 

Tamási Áron sírja Farkaslakán

 

A Túrakör emlékszalagja a sírnál

 

Orbán Balázs sírjához vezetõ székelykapu-ösvény Szejkefürdõn

 

A sír és a Túrakör újabb emlékszalagja

 

A Petõfi Sándor Iskola Székelykeresztúron

 

 

A székelykeresztúri Gyenes-kúria, Petõfi "utolsó éjszakájának" szálláshelye (1849. július 30.). Azóta már tudjuk, hogy késõbb még évekig élt szibériai fogságban

 

Khm...

 

A Petõfi-körtefa elõtt, a Költõ életével kapcsolatos tablóknál

 

A Petõfi-körtefa nemzeti zarándokhely lett

 

Kányádi Sándor verse és...

 

...a Túrakör eújabb emlékszalagja

 

A tablók 1.

 

A tablók 2.

 

A tablók 3.

 

A tablók 4.

 

A tablók 5.

 

József Attila szobra!

 

Petõfi és Bem közös szobra

 

És az utolsó nap Keresztúron: így ünnepelnek a székelyek március 15-én

 

 

 

 

 

 

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz