FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(596.) TÚRA A DRÉGELYVÁRHOZ


Időpont: 2019. április 6. szombat
Útvonal: Drégelyvár Szabadidőpark - Saffer-kút - Drégelyvár - Saffer-kút - Drégelyvár Szabadidőpark
Táv: 5 km


Ez a túranap végül maximálisan hozta azt, amit remélni lehetett tőle, sőt még annál is többet. De hogy a többször is meghirdetett, ráadásul fontos történelmi emlékhelyre, az egyik legszebb hegységünkbe, egy nem is nehéz, nem is hosszú túrára miért nem mozdították az emberek se a fülüket, se egyéb testrészeiket, az rejtély. Persze voltak még néhányan, akik szerettek volna jönni, de végül nem tudtak, és nagy tömeget se vártunk  volna, de egy ilyen fantasztikusan szép, felemelő és megható célpontot kihagyni nagy mulasztás.
Akik ma a punnyadás, kifogáskeresés helyett mégis a túrázást választottuk, két autóval indultunk Lajosmizséről, fél hét után, és két óra kényelmes autózás elteltével, fél kilenc után nem sokkal gurultunk be Drégelypalánk községbe, majd még bő tíz perc volt, mire kiértünk az erdőszélen elterülő csodavilágba, Kulman Józsi 10 hektáros szabadidőparkjába. Többször jártunk már itt, de mindig öröm, ha erre keveredünk. És a házigazdák is így fogadtak minket!
A reggeli szokásos szertartások és rövid beszélgetés után, Erzsikével kiegészülve, nekiindultunk a  várhegy megmászásának. Az egész délelőttre jósolt eső szerencsére nem valósult meg, még szerencse, hogy előzetesen nem ijedtünk meg attól a lehetőségtől sem, hogy bőrig ázzunk, de így persze nem áztunk. Sőt: mire a várba értünk, már a Nap is sütögetett.
A Saffer-kút szép és rendezett forrása, pihenői után elindult egy hirtelen ránézésre elég meredeknek ható kaptató,
PIROS KERESZT jelzéssel, a 444 m magas csúcsra. Izzadtunk is, szuszogtunk is, de annyira oldott volt  a hangulat, a gyerekek is annyira motiváltak voltak, pörögtek, hogy egyáltalán nem volt megterhelő a felérkezés, ami kicsivel több mint egy órát vett igénybe. Gyaloglásunk közben több tucat teljesítménytúrázó húzott el mellettünk, ők Drégelypalánkról indultak a mai nagy versenyükre, amely a 30 km-es távon Kiskinócnál, az 50-en Zebegényben, a Duna mellett ért véget. Kitartást kívántunk nekik.
A vár is ellenőrzőpont volt, de mire felértünk, már a legkésőbb indulók sem voltak ott, gyakorlatilag csak mi nézelődtünk, pihengettünk. A hely valami gyönyörű. Képek ezt sem adják vissza, mint semmi mást sem, ami igazán szép, mert ezt is személyesen kellene látnia az embereknek, és lagalább egyszer mint természeti és történelmi értéket, illene is meglátogatnia egy életben legalább egyszer mindenkinek.
A vár kis alapterületű, max. fél hektár lehet. Nagy része persze rom, de még így is állnak több méter vastag és magas falak. A felső udvarban füves terület, néhány fa is dacol az erőkkel. A kilátás frenetikus, akár a Börzsöny, akár az Ipoly-völgy irányába, de kicsit tisztább időben a teljes Felvidék is láthatóbb lett volna (ma felhős, párás volt aa lég), sőt: keletre a Mátra kontúrjai is megmutatták magukat. Több mint egy órát töltöttünk fönt, de még ennyi idő múlva sem nagyon volt kedvünk lemenni. A végtelen béke mindenkit "letaglózott".
A hely egyébként, lenyűgöző fizikai volta mellett, még lelkileg és szellemiségében, kisugárzásában is felejthetetlen. Ha az ember  a falak között járkál, és igyekszik elképzelni Szondi György és 146 vagy 147 bajtársa elképesztő hősies helytállását 12.000 (egyes források szerint ennél is jóval több) törökkel szemben, amikor is 1552 nyarán 3 és fél napig védték a várat, majd mikor már elkerülhetetlen volt a vég, igazi hősökként, oroszlánként haltak meg mind egy szálig ("Rusztem maga volt ő..." - ahogy Szondiról írja a Költő), végig a hideg futkos a hátán.
A történetet Arany János: Szondi két apródja című művében tette örökre emlékezetessé és szerencsére így, akarata ellenére, tananyaggá is. Az ember a hegyen, magában sorait mormolgatja, és szinte érzi a magyar vitézek járkálását-lélegzését a mai napig is az ódon falak között. Fontos kihangsúlyozni, hogy ekkora pusztítás ellenére, a hely mégsem nyomasztó, inkább felemelő, hogy az embernek könnybe lábad a szeme, ha arra gondol, kik küzdöttek itt akkoriban, ugyanakkor dühöng is, mert hol vannak ma ilyen emberek, hogy lettünk ilyen elkorcsosult, hitvány jelenkorrá, ilyen és még sok más hasonló ősünk-hősünk méltatlan leszármazóivá...
Ha csak egy tizede erő, akarat, küzdeni tudás, alázat és becsület megvolna ma a magyarban, sem gazdaságilag, sem társadalmilag, és főleg: morálisan sem tartanánk ott, ahol ma - vagyis gyakorlatilag sehol. És ezek az emberek sem születtek hősnek, egyszerű, de szívós és bátor katonaemberek voltak. És nem adták semmiért sem a hazájukat, sem a becsületüket.
És még egy dolog, ami nem tudom, mennyire függ össze a hely szakralitásával, kisugárzásával, de muszáj megemlíteni, ha már annyi rossz példát látunk az országban, legyen végre egy jó is. Itt, az egész várban nincs egyetlen szemetes sem. De nem volt eldobva egyetlen zsebkendő sem! Makulátlan tisztaság és rend uralkodott mindenhol a várhegyen. Pedig rengeteg kiránduló, civil túrázó is feljön ide, osztálykirándulások is megfordulhatnak itt, és mégse szemetel nagyon senki...

A vártól a reggel már látott útvonalon mentünk vissza a völgybe, és déli egy óra körül értünk a Drégelyvár Szabadidőparkba. Józsiék már vártak a babgulyással, ami elmondhatatlanul finom volt és jól is esett.
A gyerekek  játszottak ezerrel, mi felnőttek kávéztunk, beszélgettünk. Igazi nyugalom volt.
Két óra körül elkezdett cseperegni az eső, majd egyre erősödött. De nem zavart minket abban, hoyg az alsó részen, a kis tó és a patak mellett is tegyünk egy rövid sétát.
Majd 3 órakor elköszöntünk Házigazdáinktól. Erzsikével még megnéztük az ő birodalmát bent, Drégelypalánkon, ami egy szép parasztház felújításának folyamatát jelenti. Utolsó mozzanatként még megkerestük Szondi-emlékszarkogáját az egyik téren, a  faluban. Nem az eredeti sír persze, azt még nem találták meg; ez egy újkori faragvány, de nagyon gazdagon faragott munka és megható is ott állni előtte... Majd Erzsikétől is elköszöntünk még egyszer, és elindultunk Lajosmiszére. A hazaút kicsit kalandosra sikerült, és Szendehelyig végig esett, néhol felhőszakadásszerűen szakadt az eső, de Váctól már egy csepp sem volt az aszfalton. Hat óra után kicsivel értünk haza. Nagyon fáradtan...
Köszönjük a Ferenczy család részvételét, Borika jelenlétét. Köszönjük Kulman Józsi és Erzsike szeretetét és ellátmányát. Gyerekeinknek a lelkesedést és  a jókedvet. És köszönünk mindent odafent is!

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz
 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellő (Lajosmizse), Besenyi Erzsébet (Drégelypalánk), Ferenczy Ákos (Lajosmizse), Ferenczy József (Lajosmizse), Ferenczy Réka (Lajosmizse), Ferenczy Virág (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse) és Varga Istvánné (Lajosmizse).
 

 

"Felhőbe halyatlott a déregli rom" Örök emlékezetül Indulunk a várba Tanösvénytábla Jelzés a felfelé útra Tesós
Meredekül Irány a vár! Felértünk Újabb tábla Lépcsősor Sziklakapu
A felsővár bejáratában Drégelyvár udvarán Tisztelet a hősöknek! Tisztelet a hősöknek! Kilátás Borika
Józsi Írogatunk, rajzolgatunk Emlékkönyvbe Gótikus ajtókeret A várrom délről Szondi-emlékmű
"Hogy vítt ezerekkel..." Lánytagozat Drégelyvár... ...Szabadidőpark Babgulyás az ebédünk Kis tónál
Szellőrózsa Szindi szarkofágja a faluban ALI MÁRTON pap Szondi címere... ...és két apródja

 

 

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz