FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

__________________________________________________________________________________________________________________________


(596.) TÚRA A DRÉGELYVÁRHOZ


Időpont: 2019. június 16. vasárnap
Útvonal: Drégelyvár Szabadidõpark - Saffer-kút - Drégelyvár - Saffer-kút - Drégelyvár Szabadidõpark
Táv: 5 km


Ez a túranap végül maximálisan hozta azt, amit remélni lehetett tõle, sõt még annál is többet. De hogy a többször is meghirdetett, ráadásul fontos történelmi emlékhelyre, az egyik legszebb hegységünkbe, egy nem is nehéz, nem is hosszú túrára miért nem mozdították az emberek se a fülüket, se egyéb testrészeiket, az rejtély. Persze voltak még néhányan, akik szerettek volna jönni, de végül nem tudtak, és nagy tömeget se vártunk  volna, de egy ilyen fantasztikusan szép, felemelõ és megható célpontot kihagyni nagy mulasztás.
Akik ma a punnyadás, kifogáskeresés helyett mégis a túrázást választottuk, két autóval indultunk Lajosmizsérõl, fél hét után, és két óra kényelmes autózás elteltével, fél kilenc után nem sokkal gurultunk be Drégelypalánk községbe, majd még bõ tíz perc volt, mire kiértünk az erdõszélen elterülõ csodavilágba, Kulman Józsi 10 hektáros szabadidõparkjába. Többször jártunk már itt, de mindig öröm, ha erre keveredünk. És a házigazdák is így fogadtak minket!
A reggeli szokásos szertartások és rövid beszélgetés után, Erzsikével kiegészülve, nekiindultunk a  várhegy megmászásának. Az egész délelõttre jósolt esõ szerencsére nem valósult meg, még szerencse, hogy elõzetesen nem ijedtünk meg attól a lehetõségtõl sem, hogy bõrig ázzunk, de így persze nem áztunk. Sõt: mire a várba értünk, már a Nap is sütögetett.
A Saffer-kút szép és rendezett forrása, pihenõi után elindult egy hirtelen ránézésre elég meredeknek ható kaptató, PIROS KERESZT jelzéssel, a 444 m magas csúcsra. Izzadtunk is, szuszogtunk is, de annyira oldott volt  a hangulat, a gyerekek is annyira motiváltak voltak, pörögtek, hogy egyáltalán nem volt megterhelõ a felérkezés, ami kicsivel több mint egy órát vett igénybe. Gyaloglásunk közben több tucat teljesítménytúrázó húzott el mellettünk, õk Drégelypalánkról indultak a mai nagy versenyükre, amely a 30 km-es távon Kiskinócnál, az 50-en Zebegényben, a Duna mellett ért véget. Kitartást kívántunk nekik.
A vár is ellenõrzõpont volt, de mire felértünk, már a legkésõbb indulók sem voltak ott, gyakorlatilag csak mi nézelõdtünk, pihengettünk. A hely valami gyönyörû. Képek ezt sem adják vissza, mint semmi mást sem, ami igazán szép, mert ezt is személyesen kellene látnia az embereknek, és lagalább egyszer mint természeti és történelmi értéket, illene is meglátogatnia egy életben legalább egyszer mindenkinek.
A vár kis alapterületû, max. fél hektár lehet. Nagy része persze rom, de még így is állnak több méter vastag és magas falak. A felsõ udvarban füves terület, néhány fa is dacol az erõkkel. A kilátás frenetikus, akár a Börzsöny, akár az Ipoly-völgy irányába, de kicsit tisztább idõben a teljes Felvidék is láthatóbb lett volna (ma felhõs, párás volt aa lég), sõt: keletre a Mátra kontúrjai is megmutatták magukat. Több mint egy órát töltöttünk fönt, de még ennyi idõ múlva sem nagyon volt kedvünk lemenni. A végtelen béke mindenkit "letaglózott".
A hely egyébként, lenyûgözõ fizikai volta mellett, még lelkileg és szellemiségében, kisugárzásában is felejthetetlen. Ha az ember  a falak között járkál, és igyekszik elképzelni Szondi György és 146 vagy 147 bajtársa elképesztõ hõsies helytállását 12.000 (egyes források szerint ennél is jóval több) törökkel szemben, amikor is 1552 nyarán 3 és fél napig védték a várat, majd mikor már elkerülhetetlen volt a vég, igazi hõsökként, oroszlánként haltak meg mind egy szálig ("Rusztem maga volt õ..." - ahogy Szondiról írja a Költõ), végig a hideg futkos a hátán.
A történetet Arany János: Szondi két apródja címû mûvében tette örökre emlékezetessé és szerencsére így, akarata ellenére, tananyaggá is. Az ember a hegyen, magában sorait mormolgatja, és szinte érzi a magyar vitézek járkálását-lélegzését a mai napig is az ódon falak között. Fontos kihangsúlyozni, hogy ekkora pusztítás ellenére, a hely mégsem nyomasztó, inkább felemelõ, hogy az embernek könnybe lábad a szeme, ha arra gondol, kik küzdöttek itt akkoriban, ugyanakkor dühöng is, mert hol vannak ma ilyen emberek, hogy lettünk ilyen elkorcsosult, hitvány jelenkorrá, ilyen és még sok más hasonló õsünk-hõsünk méltatlan leszármazóivá...
Ha csak egy tizede erõ, akarat, küzdeni tudás, alázat és becsület megvolna ma a magyarban, sem gazdaságilag, sem társadalmilag, és fõleg: morálisan sem tartanánk ott, ahol ma - vagyis gyakorlatilag sehol. És ezek az emberek sem születtek hõsnek, egyszerû, de szívós és bátor katonaemberek voltak. És nem adták semmiért sem a hazájukat, sem a becsületüket.
És még egy dolog, ami nem tudom, mennyire függ össze a hely szakralitásával, kisugárzásával, de muszáj megemlíteni, ha már annyi rossz példát látunk az országban, legyen végre egy jó is. Itt, az egész várban nincs egyetlen szemetes sem. De nem volt eldobva egyetlen zsebkendõ sem! Makulátlan tisztaság és rend uralkodott mindenhol a várhegyen. Pedig rengeteg kiránduló, civil túrázó is feljön ide, osztálykirándulások is megfordulhatnak itt, és mégse szemetel nagyon senki...
A vártól a reggel már látott útvonalon mentünk vissza a völgybe, és déli egy óra körül értünk a Drégelyvár Szabadidõparkba. Józsiék már vártak a babgulyással, ami elmondhatatlanul finom volt és jól is esett.
A gyerekek  játszottak ezerrel, mi felnõttek kávéztunk, beszélgettünk. Igazi nyugalom volt.
Két óra körül elkezdett cseperegni az esõ, majd egyre erõsödött. De nem zavart minket abban, hoyg az alsó részen, a kis tó és a patak mellett is tegyünk egy rövid sétát.
Majd 3 órakor elköszöntünk Házigazdáinktól. Erzsikével még megnéztük az õ birodalmát bent, Drégelypalánkon, ami egy szép parasztház felújításának folyamatát jelenti. Utolsó mozzanatként még megkerestük Szondi-emlékszarkogáját az egyik téren, a  faluban. Nem az eredeti sír persze, azt még nem találták meg; ez egy újkori faragvány, de nagyon gazdagon faragott munka és megható is ott állni elõtte... Majd Erzsikétõl is elköszöntünk még egyszer, és elindultunk Lajosmiszére. A hazaút kicsit kalandosra sikerült, és Szendehelyig végig esett, néhol felhõszakadásszerûen szakadt az esõ, de Váctól már egy csepp sem volt az aszfalton. Hat óra után kicsivel értünk haza. Nagyon fáradtan...
Köszönjük a Ferenczy család részvételét, Borika jelenlétét. Köszönjük Kulman Józsi és Erzsike szeretetét és ellátmányát. Gyerekeinknek a lelkesedést és  a jókedvet. És köszönünk mindent odafent is!

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Besenyi Erzsébet (Drégelypalánk), Ferenczy Ákos (Lajosmizse), Ferenczy József (Lajosmizse), Ferenczy Réka (Lajosmizse), Ferenczy Virág (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse) és Varga Istvánné (Lajosmizse).

 

 

"Felhõbe halyatlott a déregli rom"

 

Örök emlékezetül

 

Indulunk a várba

 

Tanösvénytábla

 

Jelzés a felfelé útra

 

Tesós

 

Meredekül

 

Irány a vár!

 

Felértünk

 

Újabb tábla

 

Lépcsõsor

 

Sziklakapu

 

A felsõvár bejáratában

 

Drégelyvár udvarán

 

Tisztelet a hõsöknek!

 

Tisztelet a hõsöknek!

 

Kilátás

 

Borika

 

Józsi

 

Írogatunk, rajzolgatunk

 

Emlékkönyvbe

 

Gótikus ajtókeret

 

A várrom délrõl

 

Szondi-emlékmû

 

"Hogy vítt ezerekkel..."

 

Lánytagozat

 

Drégelyvár...

 

...Szabadidõpark

 

Babgulyás az ebédünk

 

Kis tónál

 

Szellõrózsa

 

Szindi szarkofágja a faluban

 

ALI

 

MÁRTON pap

 

Szondi címere...

 

...és két apródja

 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz