FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(577.) SARLÓSÁRPUSZTAI TÚRA


Időpont: 2018. november 24. szombat
Útvonal: Sarlósárpuszta - Borovicska-hegy - Buckás - Rákóczi-hegy - Sarlósárpuszta
Táv: 9 km


Tatárszentgyörgy két híres borókás-buckás vidékkel rendelkezik. Az egyik az örkényi út két oldalán terül el és katonai terület, gyakorlatilag látogathatatlan. A másik kevésbé köztudottan bújik meg, szerényen az egykori Grassalkovich-kastély árnyékában, Baracspuszta közelében: Sarlósáronn. De nem "Sarlóson"!
Mert van ennek a résznek egy néhány évtizede mesterségesen kialakított, használt és elterjesztett neve, amin mai napig is fut, és ha valaki entellektüelkedni akar, mert véletlenül arra tévedt, akkor "sarlóspusztázik". Pedig ezt a helyet már az 1700-as évek második felében is Sarlósárnak/Sallósárnak nevezték, aminek nincs sokkal több értelme, mint újkeletű nevének, de legalább a történelmi(bb) hűségnek megfelel.

Szóval: Sarlósár. Egy alig két kilométer hosszú, alig egy kilométer széles, északnyugat-délkeleti irányú dombvonulat. A hátak és gerincek között viszonylag mély völgyek, szép gödrök. A területen még rengeteg boróka van, a szokásos homokigyep-csomókkal. Foltokban a tájat fehérnyárasok tarkítják. Néhány kifejezetten impozáns dombjáról pazar kilátás adódik. Mind között legfennségesebb a Rákóczi-hegy, mely emellett még történelmi emlékhely is: 1710 nyarán itt vészelte át II. Rákóczi Ferenc, kuruc csapataival az ország több részén dühöngő pestisjárványt, és a hagyomány szerint a Fejedelem sátra ezen a halmon állt. Itt, az akkor is nyilván száraz homokhátságban, semmilyen ragálynak esélye nem volt, mert egész egyszerűen szomjanhalt volna bármilyen vírus, baktérium. Csoda, hogy ember és állat kibírta a víztelenséget...
A túrára kilenc fővel érkeztünk, egy ladánybenei találkozót követően, 8.30-kor szálltunk ki az autókból a sarlósárpusztai kastély előtt, majd neki is indultunk a nem túl megeröltető távnak. Négy gyerek is volt a csapatban, így a közepes, 9 kilométeres útvonalat választottam hamarjában a három közül, amire készültem.
Ennek fényében az egykori Szeleczky-major felé indultunk, de nem mentünk odáig, hanem a Templomdűlő szélén néhány dűlőnyit haladtunk. A földúton rajtunk kívül senki sem járt akkor, kicsit szürke és ködös-párás volt a vidék, egy óra gyaloglás után pedig már az előre is jelzett vékony szemerkélés is rákezdett. De nem volt vészes.
Utunk mellett elhagyott vagy teljesen eltűnt tanyák, vadlesek és szép galagonyabokrok álltak kísérőként, de mindenek fölött kell említeni a tömérdek mennyiségű kökényt, amiből nem győztünk szemezni.

A gyerekek a leseket mászták, a felnőttek hol beszélgettek, hol fényképeztek, mert még az ilyen őszvégi időszakban is akad azért megörökítésre méltó látvány. Mint például egy kis lovastanya ugratópályája, vagy gombák a nyárfatörzseken, vagy egy tanya hűlt helye, a rozzant kerítésmaradékkal és a szinte fájdalmasan szomorú látványt nyújtó, öreg eperfákkal...
A régi Borovicskás-hegy felé kanyarodtunk le egy idő után, mely terület még az előbbinél is elhagyatottabb. Szép borókás-fenyveses társulás-foltok látszódtak a szekérút mellett, majd mikor a régi, nevezetes halomra kerestük az utat, hogy felmászhassunk rá, árkon-bokron haladtunk csak, araszolva, mert annyira nem jár erre senki, még az elvileg létező kis utat is alig lehetett megtalálni. A hegy egyik oldalán fenyőerdő, ami vallajuk be, nem volt túl szép, másik felén, és főleg a tetején: kísértetként a ködben álldogáló, állva meghalt akácok rengetege, köztük egy-két borovicskabokor, a halom névadójának maradéka.
A magaslatról is csak úgy tudtunk lekeveredni, vissza az eredeti szekérútra, hogy egy akárcerdő sarjadékain, szó szerint átkínozva magunkat, méterről métere haladtunk. De aztán csak leértünk, bár néhány karcolást azért még nadrágon keresztül is begyűjtöttünk.
Mikor leértünk a dzsungel-szerű részről, az eső is kicsit jobban nekiindult, mi pedig fittyet hányva rá, enni kezdtünk.
Kis tízórai szünet után folytattuk utunkat, és hamarosan, a látogatatlanságnak köszönhetően, megint egy olyan szekérúton próbáltunk haladni, amely térképen ugyan megvan, valójában azonban bálványfa és egyéb susnyák sarjadtak fel rajta, így nemhogy kocsival, de gyalogoan is csak alig lehetett haladni rajta.
Végül aztán kikeveredtünk innen is, és elértük a buckás déli csücskét, ahol kitisztult a táj és elénk tárult Sarlósárpuszta legszebb része, teljes pompájában. Az eső még itt is csöpörgött, de amikor elindultunk bő órás buckavándorlásunkra, már senkit sem érdekelt semmilyen fáradtság, hideg vagy csapadék. Még  a gyerekek is önfeledten, jókedvűen rohangáltak dombra fel, dombról le.
Útközben, mint minden túránkon, itt is sokat megálltunk, nézelődtünk, beszélgettünk és persze fényképeztünk is, mert volt bőven téma. Sajnos a Nap nem sütött, így a képek kicsit mattak lettek, de színek még így is előkerültek innen-onnan, szóval összességében vállalható a fotódokumentáció is.

A buckavidéken haladás a túra utolsó szakasza volt, és a Rákóczi-hegyre érve tulajdonképpen be is fejeztük az egészet (innen már csak 10 perc volt visszamenni a baracspusztai aszfalton a kocsikhoz).
A társaság gyerektagjai megint jól vizsgáztak, még az esőt is jól bírták, a felnőttek is jól érezték magukat, mert a fejünk kitisztult, a tüdőnk kitisztult, a lelkünk megtelt a világ újabb szépségeivel. Egymásnak részben idegen emberek, 3-4 óra alatt szinte baráti tónusban értelemzték az életet és a világot. Vagyis mindent megtetttünk és mindent megkaptunk, amit egy ilyen félnapos túrán lehet.
Ezt garantáljuk bármikor, bárkinek, aki már unja, hogy nem kezdte még el a természetet járni, és szeretné meghaladni azt a szintet, amikor csak képeket nézegetve tesz utazást Szülőföldje egy-egy kis világában. Ha elméleti turistaságod gyakorlatira váltanád, jelezd.
Mindenkinek köszönjük a mai napot, fent és lent.

 

Minden rokonom!

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellő (Lajosmizse), Molnár Antal (Kerekegyháza), Molnár Anna (Kerekegyháza), Molnár Zalán (Kerekegyháza), Molnárné Joó Éva (Kerekegyháza), Nagy Irén (Lajosmizse) és Szabóné Halmavánszki Piroska (Hetényegyháza).

 

 

Tanya Lovaspálya Njyárfa-tőkegomba Gombás gombák Szabad egy táncra? Les alatti kukoricás...
Tanyahely eperfája Ez maradt a kerítésből Nincs határ Szarvaskoponya Borovicskás-hegyen Kísértet-akácok
Vegyes erdő Karaván Vadrózsa Galagonya Sarlósári-buckák szélén Rejtek
Dombok mindenhol Völgyek Visszatekintve Ami szép, az szép! Újabb színek Nyár maradéka
Háttérben fehérnyáras Egy sokadik boróka Rákóczi-hegy Kilátás a hegyről Alulnézetben Déli napsütés

 


 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz