FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(568.) RÁCKEVE, DÖMSÖD, TASSI-ZSILIP


Időpont: 2018. október 7. vasárnap
Táv: 3 km


Mai kirándulásunk apropója okóber 6. volt, ilyenkor ugyanis fokozottan szól az élet 1848-49-rõl, így a szabadságharc emléke elõtt is tisztelegve, Petõfi-emlékhelyekre látogatttunk el.
Az elsõ Ráckeve volt, egy nagyon jó hangulatú, szép kisváros a Csepel-szigeten, rengeteg kulturális és történelmi emlékkel, mûemlék épülettel, mellé korántsem elhanyagolható a Duna-ág természeti környezete. Reggel, rajtunk kívül még alig volt mozgás a városháza körül, amikor mi már nekiindultunk megtekinteni néhány - mert hiszen mindet napokba tellene - nevezetességét a településnek.
Elõbb a szerb templomhoz gyalogoltunk,. de éppen vasárnap délelõtt nem lehet megtekinteni. Így kívülrõl készítettünk néhány képet, a kerítésen kívülrõl, és mellé raktam két, korábban készültet; mert mindenképpen szemléltetni szerettem volna, mennyire érdemes lenne felkeresni ezt, az országos viszonylatban is egyedülállõ, középkori eredetû ortodox templomot.
A templomtól a katolikus templom elé mentünk, ahol János vitéz szobra áll. A helyi hagyomány szerint - állítólag tudományosan nem igazolható a teória, de mint tudjuk a "tudományosságnak" semmi sem igazolható, csak az, ha a magyar történelemben valami silány, széthúzó, vesztes, árulás vagy kudarc -, élt itt az 1800-as évek elején egy Horváth János nevû ember, aki helyi szegény családban született, árva volt, mostohája volt, de magas vitézi rangig vitte, híres huszárkatona lett belõle, vagyis csupa olyan adat, ami Petõfi hõsére is ráillik. Ennyi véletlen nem leeht... És állítólag az õ történetét hallotta a környezõ falvakban, kocsmákban a Költõ és írta meg belõle híres elbeszélõ költeményét.
A szobor szép faragásokkal ékesített, a János vitéz rajzfilmváltozatából vett jeleneteket faragta rá az alkotó, az oszlop tetején pedig Jancsi és Iluska tündérországi találkozása, mint a leghangsúlyosabb elem került kiemelésre.
A térrõl a régi temetõbe mentünk, ahol Horváth János sírját kerestük. Mivel a "tudományosság" szerint csak blöff a két személy közötti párhuzam, rossz nyelvek szerint Ráckeve ügyesen lovagolja meg János vitéz történetét, és fordítja azt a maga hasznára, csinálva belõle turistalátványosságot. Aki járt már ebben a városban, az tudja, hogy ez a település nincs rászorulva arra, hogí ilyen legendákba kapaszkodjon, mert ezen kívül is van rengeteg értéke.
A temetõben könnyû megtalálni a nevezetes sírt, amin nemzeti színû szalagok kókadnak. A sírfelirat elég cirkalmas (ld. képet), és mindenképpen jelentõs alak teteme nyugszik a kõ alatt. Ez már magában is tiszteletet érdemel.
A sír környékén sok régi síremlék áll még, valóságos helytörténeti idõutazás lenne mindet végigvenni; szerencsére itt õrzik a múlt emlékeit, az elõdök régi sírköveit, és nem dûlõutak gödreinek feltöltésére használják, mint egy másik kisvárosban ezt megtették az 1990-es években, szinte az ország közepén.
A síremlékek közül kiemelkedik a kálváriakápolna, aztán a stációk, végül a kicsit leromlott állapotú golgota. De így is szép.
A temetõtõl visszagyalgoltunk a központba, majd egy kis közön a Duna partján kialakított sétányon folytattuk. Ez valójában a város legismertebb arca, a folyópart fölé magasodõ templomtornyokkal, kikötött kis csónakokkal, a híddal és a néhány éve rekonstruált, múzeumként funkcionáló hajómalommal.
Ráckeve után Dömsöd következett. Itt elõre egyeztettük, hogy a Petõfi Múzeumot kinyitják nekünk, holott ma nincs nyitvatartási nap. Amikor odaértünk, 11 után, már nyitva is állt a kapu. A múzeumvezetõ hölgy nagyon kedvesen és szép "õzõs" tájszólással fogadott, élmény volt hallgatni, mert ízes is volt, ahogy beszélt és megható is, hogy ennyire felvállalja valaki idegenek elõtt az igazi anyanyelvét, és nem azt az "irodalmi nyelvet" beszéli, amit mindenki elvár mindenkitõl, ami alapján iskolában a gyerekeket kijavítjuk, ha másképp mondanak valamit, s amely irodalmi nyelv valójában nem is létezik, mert csak megjátsszuk, hogy univerzális és szép, de otthon, családi körben, barátokkal senki sem ezen beszél. Ez is egy "tudományos" szemfényvesztés csak, ami arra jó, hogy minden egyéniséget és egyéni ízt, gondolkodást, képszerûséget kiöljünk gyermekeinkbõl és magunkból. Vagyis olyan, látszólagosan fejlett valami, aminél bármelyik maradibbnak tartott tájnyelvi forma ezerszer önazonosabb és hitelesebb. Ezt a gondolatot is megvitattuk a hölggyel, aki amúgy rengeteget mesélt Petõfirõl és családjáról, dömsödi életükrõl, a verseirõl, és a teleülés néprajzi, etnikai sajátosságairól. A tervezett fél óra helyett csaknem két órát maradtunk, és úgy elrepült az idõ, hogy észre sem vettük. A múzeum után még elmentünk a Petõfi-fához, amely alatt a helyi hagyomány szerint Petõfi a "Piroslik már a fákon a levél..." kezdetû versét írta.
Már Ráckevét sem, Dömsödöt pedig különösen nem szívesen hagytuk el. Maradtunk volna még, de mindent nem lehet egy napban megoldani, egyszer mindenhonnan hazafelé kell venni az irányt, mert mint írtam már néhányszor, egyszer a legszebb nap is véget ér.
De még mielõtt végleg elindultunk volna haza, kitértünk a Tassi-zsiliphez, nem elsõsorban a Duna és a zsiliphíd látványa miatt, amik egyébként nagyon érdekesek, szépek, sokkal inkább olyan éhesek voltunk,a amit már gondolateltereléssel nem tudtunk kezelni, és reménykedtünk benne, hogy a vízparti horgász büfében, vasárnap lévén, lesz sült halé. És volt is. Így feledve minden kulturális érdeklõdésünket, táj iránti vonzalmunkat, nekiláttunk a halevésnek.
Annyira finom volt a hekk és a keszeg paprikás lisztben, hogy magában eézrt érdemes ide eljönni. Mellé kaptunk sült krumplit, kenyeret és kovászos uborkát. Adagonként 1200 Ft-ra jött ki az ebédünk, ami nem nevezhetõ drágának. Tõserdõben, nyáron épp a duplájába került pl. a sült keszeg, mint itt, a zsilipnél. Pedig Lakitelek se a Balaton Siófoknál...
Végül aztán Tassról is mennünk kellett, benne voltunk már a délutánban, el is fáradtunk, zsongott is a fejünkben a sok élmény, történet, adat, amit begyûjtöttünk.
A fenti helyek felkeresését pedig nemcsak ajánljuk mindenkinek, hanem szinte kötelezõvé is tennénk...

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellõ (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse), Pócs Balázs (Szabadszállás) és Pócsné Fodor Anita (Szabadszállás).
 

 

Ráckevei városháza

 

A szerb templom

 

A gótikus rész

 

Templombelsõ

 

Szent István-szobor

 

Térkõdíszítés

 

János vitéz szobra

 

"Búcsú Iluskától"

 

"Iluska sírjánál"

 

Temetõkápolna

 

Ezt keressük...

 

Megtaláltuk

 

Sírfelirat

 

Stációkép

 

A Ráckevei Duna-híd

 

Rekonstruált hajómalom

 

1920

 

Dömsöd, Petõfi szüleinek háza

 

Emléktábla

 

Petõfi Múzeum

 

Az 1823-ban épült ház

 

Újabb emléktábla

 

A házigazda szobra

 

Petrovics család térképen

 

Kossuth-relikviák

 

Évszám a falban

 

Pinceajtó

 

Lejáró

 

A pince

 

Udvaron

 

Bontás alatt a katolikus templom

 

A dömsödi Petõfi-fa

 

Az emléktábla

 

Zarándokkapu a Tassi-zsilipnél

 

A Ráckevei-Duna a hídról

 

Ebéd a horgászbüfében

 

 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz