FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(568.) RÁCKEVE, DÖMSÖD, TASSI-ZSILIP


Időpont: 2018. október 7. vasárnap
Táv: 3 km


Mai kirándulásunk apropója okóber 6. volt, ilyenkor ugyanis fokozottan szól az élet 1848-49-ről, így a szabadságharc emléke előtt is tisztelegve, Petőfi-emlékhelyekre látogatttunk el.
Az első Ráckeve volt, egy nagyon jó hangulatú, szép kisváros a Csepel-szigeten, rengeteg kulturális és történelmi emlékkel, műemlék épülettel, mellé korántsem elhanyagolható a Duna-ág természeti környezete. Reggel, rajtunk kívül még alig volt mozgás a városháza körül, amikor mi már nekiindultunk megtekinteni néhány - mert hiszen mindet napokba tellene - nevezetességét a településnek.
Előbb a szerb templomhoz gyalogoltunk,. de éppen vasárnap délelőtt nem lehet megtekinteni. Így kívülről készítettünk néhány képet, a kerítésen kívülről, és mellé raktam két, korábban készültet; mert mindenképpen szemléltetni szerettem volna, mennyire érdemes lenne felkeresni ezt, az országos viszonylatban is egyedülállő, középkori eredetű ortodox templomot.
A templomtól a katolikus templom elé mentünk, ahol János vitéz szobra áll. A helyi hagyomány szerint - állítólag tudományosan nem igazolható a teória, de mint tudjuk a "tudományosságnak" semmi sem igazolható, csak az, ha a magyar történelemben valami silány, széthúzó, vesztes, árulás vagy kudarc -, élt itt az 1800-as évek elején egy Horváth János nevű ember, aki helyi szegény családban született, árva volt, mostohája volt, de magas vitézi rangig vitte, híres huszárkatona lett belőle, vagyis csupa olyan adat, ami Petőfi hősére is ráillik. Ennyi véletlen nem leeht... És állítólag az ő történetét hallotta a környező falvakban, kocsmákban a Költő és írta meg belőle híres elbeszélő költeményét.
A szobor szép faragásokkal ékesített, a János vitéz rajzfilmváltozatából vett jeleneteket faragta rá az alkotó, az oszlop tetején pedig Jancsi és Iluska tündérországi találkozása, mint a leghangsúlyosabb elem került kiemelésre.
A térről a régi temetőbe mentünk, ahol Horváth János sírját kerestük. Mivel a "tudományosság" szerint csak blöff a két személy közötti párhuzam, rossz nyelvek szerint Ráckeve ügyesen lovagolja meg János vitéz történetét, és fordítja azt a maga hasznára, csinálva belőle turistalátványosságot. Aki járt már ebben a városban, az tudja, hogy ez a település nincs rászorulva arra, hogí ilyen legendákba kapaszkodjon, mert ezen kívül is van rengeteg értéke.
A temetőben könnyű megtalálni a nevezetes sírt, amin nemzeti színű szalagok kókadnak. A sírfelirat elég cirkalmas (ld. képet), és mindenképpen jelentős alak teteme nyugszik a kő alatt. Ez már magában is tiszteletet érdemel.
A sír környékén sok régi síremlék áll még, valóságos helytörténeti időutazás lenne mindet végigvenni; szerencsére itt őrzik a múlt emlékeit, az elődök régi sírköveit, és nem dűlőutak gödreinek feltöltésére használják, mint egy másik kisvárosban ezt megtették az 1990-es években, szinte az ország közepén.
A síremlékek közül kiemelkedik a kálváriakápolna, aztán a stációk, végül a kicsit leromlott állapotú golgota. De így is szép.
A temetőtől visszagyalgoltunk a központba, majd egy kis közön a Duna partján kialakított sétányon folytattuk. Ez valójában a város legismertebb arca, a folyópart fölé magasodő templomtornyokkal, kikötött kis csónakokkal, a híddal és a néhány éve rekonstruált, múzeumként funkcionáló hajómalommal.
Ráckeve után Dömsöd következett. Itt előre egyeztettük, hogy a Petőfi Múzeumot kinyitják nekünk, holott ma nincs nyitvatartási nap. Amikor odaértünk, 11 után, már nyitva is állt a kapu. A múzeumvezető hölgy nagyon kedvesen és szép "őzős" tájszólással fogadott, élmény volt hallgatni, mert ízes is volt, ahogy beszélt és megható is, hogy ennyire felvállalja valaki idegenek előtt az igazi anyanyelvét, és nem azt az "irodalmi nyelvet" beszéli, amit mindenki elvár mindenkitől, ami alapján iskolában a gyerekeket kijavítjuk, ha másképp mondanak valamit, s amely irodalmi nyelv valójában nem is létezik, mert csak megjátsszuk, hogy univerzális és szép, de otthon, családi körben, barátokkal senki sem ezen beszél. Ez is egy "tudományos" szemfényvesztés csak, ami arra jó, hogy minden egyéniséget és egyéni ízt, gondolkodást, képszerűséget kiöljünk gyermekeinkből és magunkból. Vagyis olyan, látszólagosan fejlett valami, aminél bármelyik maradibbnak tartott tájnyelvi forma ezerszer önazonosabb és hitelesebb. Ezt a gondolatot is megvitattuk a hölggyel, aki amúgy rengeteget mesélt Petőfiről és családjáról, dömsödi életükről, a verseiről, és a teleülés néprajzi, etnikai sajátosságairól. A tervezett fél óra helyett csaknem két órát maradtunk, és úgy elrepült az idő, hogy észre sem vettük. A múzeum után még elmentünk a Petőfi-fához, amely alatt a helyi hagyomány szerint Petőfi a "Piroslik már a fákon a levél..." kezdetű versét írta.
Már Ráckevét sem, Dömsödöt pedig különösen nem szívesen hagytuk el. Maradtunk volna még, de mindent nem lehet egy napban megoldani, egyszer mindenhonnan hazafelé kell venni az irányt, mert mint írtam már néhányszor, egyszer a legszebb nap is véget ér.
De még mielőtt végleg elindultunk volna haza, kitértünk a Tassi-zsiliphez, nem elsősorban a Duna és a zsiliphíd látványa miatt, amik egyébként nagyon érdekesek, szépek, sokkal inkább olyan éhesek voltunk,a amit már gondolateltereléssel nem tudtunk kezelni, és reménykedtünk benne, hogy a vízparti horgász büfében, vasárnap lévén, lesz sült halé. És volt is. Így feledve minden kulturális érdeklődésünket, táj iránti vonzalmunkat, nekiláttunk a halevésnek.
Annyira finom volt a hekk és a keszeg paprikás lisztben, hogy magában eézrt érdemes ide eljönni. Mellé kaptunk sült krumplit, kenyeret és kovászos uborkát. Adagonként 1200 Ft-ra jött ki az ebédünk, ami nem nevezhető drágának. Tőserdőben, nyáron épp a duplájába került pl. a sült keszeg, mint itt, a zsilipnél. Pedig Lakitelek se a Balaton Siófoknál...
Végül aztán Tassról is mennünk kellett, benne voltunk már a délutánban, el is fáradtunk, zsongott is a fejünkben a sok élmény, történet, adat, amit begyűjtöttünk.
A fenti helyek felkeresését pedig nemcsak ajánljuk mindenkinek, hanem szinte kötelezővé is tennénk...
 

 

Minden rokonom!

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Boróka (Lajosmizse), Balog Csaba (Lajosmizse), Balog Szellő (Lajosmizse), Nagy Irén (Lajosmizse), Pócs Balázs (Szabadszállás) és Pócsné Fodor Anita (Szabadszállás).

 

 

Ráckevei városháza A szerb templom A gótikus rész Templombelső Szent István-szobor Térkődíszítés
János vitéz szobra "Búcsú Iluskától" "Iluska sírjánál" Temetőkápolna Ezt keressük... Megtaláltuk
Sírfelirat Stációkép A Ráckevei Duna-híd Rekonstruált hajómalom 1920 Dömsöd, Petőfi szüleinek háza
Emléktábla Petőfi Múzeum Az 1823-ban épült ház Újabb emléktábla A házigazda szobra Petrovics család térképen
Kossuth-relikviák Pinceajtó Lejáró Évszám a falban A pince Udvaron
Bontás alatt a kat. templom A dömsödi Petőfi-fa Az emléktábla Zarándokkapu a Tassi-zsilipnél A Ráckevei-Duna a hídról Ebéd a horgászbüfében

 

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz