(554.) TÚRA KUNPUSZTÁN ÉS A KONDOR-TÓNÁL


Időpont: 2018. június 23. szombat
Útvonal: Kunadacsi út - Sóhordó út - Kunpuszta - Hercegegyházi-emlékkereszt - Református templom - Kunsági major - Kondor-tó - Halásztanya - Fülöpháza
Táv: 12 km


Ilyen szép még sosem volt számunkra ez a táj, ennyi virág még sosem nyílt a szemünk elõtt, ilyen rétek között, eleven szénaillatban, madárcsicsergésben is még csak kevésszer gyalogoltunk. Aztán nem beszélve azokról az élményekrõl, hatásokról, melyek a túrák megszervezhetetlen és elõre nem látható részeihez tartoznak, amiktõl tulajdonképpen igazán túra egy túra.
De ha már nincsenek képek, igyekszem visszaadni a szöveges beszámolóban, milyen volt ma ez a vidék.
Néhánnyal többen jelezték túrázási szándékukat a mai napra, végül hat fõvel képviseltük a Túrakört. Elszánt és mosolygós hat emberrel.
Fülöpházán találkoztunk a mûvház elõtt, aztán átbuszoztunk Kerekegyházára, majd onnan némi várakozás után Kunadacs felé tartó járatra szálltunk, mely elvitt minket az általunk már többször túrakezdõponttá elõléptetett "Erdészház bejárati út" nevû, teljességgel használatlan megállóig. Itt ha leszáll az ember, tényleg egy erdõ közepén találja magát, lakott hely, tanya a környékben sincs. A sofõrök mindig megkérdezik, amikor idáig kérjük a jegyeket, hogy mit csinálunk errefelé. Mondjuk, túrázunk. Ki szánakozva, ki elhûlt arccal néz ránk, mikor sorolni kezdjük tervezett útvonalunk fõbb érintõpontjait. Így volt ma is, azzal a toldással, hogy mai buszosbácsink még ajánlott is a környéken túrautat és látnivalókat! Ritka kunságvolános képzettség az ilyen a sofõrök között!
Leszállva, az aszfaltúton csak ritkán suhant egy-egy személyautó. Közvetlen a megálló mellett egy öregebb teherautó (Kamaz?) túráztatta a motorját, furcsa szürkés füstöt eregetve magából, vezetõfülkéje enyhén elõrebillentve, így próbáltak rájönni, miért mérges annyira szegény, hogy nem akar megindulni. Hogy mi lett a vége a küzdelmének, nem vártuk meg, hanem pár száz méter betonon gyaloglás után, dél felé tértünk a kunadacsi sztrádáról, és az egykori Sóhordó úton folytattuk a menetelést Kunpuszta felé.
A történelmi - középkori eredetû! - sószállító útról kevesen tudnak, így azt se sokan, hogy hosszabb szakaszai megvannak még eredeti nyomvonalon, hogy ezen szállították a Kárpátok és Észak-Erdély térségébõl a Tiszán, Szolnokig a fát és a sót, majd szekereken Nagykõrösön át a Felsõ-Kiskunság két jelentõs városába: Kunszentmiklósra és Szabadszállásra. A két ág Kerekegyházánál vált szét. Utóbbi szakasz ma végig aszfaltozott és Kerekrõl vezet Balázspusztán át Szabadszállásra. Ez, amin ma jártunk, végig földút/homokút. Hívták kunszentmiklósi vagy kecskeméti útnak is - nézõpont kérdése -, ugyanis ez volt a régi országút a két város között. Szóval, a kunadacsi aszfalttól néhány kilométeren ezen a nevezetes szekérúton bandukoltunk túránk elején.
A Kunpusztai-nádasnak nevezett hatalmas, egykor jelentõsen vízzel borított területen, az út két oldaán, a laposban ma száraz tómedrek láthatók. A tavak túlsó partjain, végig tanyák, persze már nem annyi, mint régen.
Az út mellett hamarosan elértük a középkori Hercegegyháza emlékére emelt kettõs keresztet, ahol kis evés-ivás szünetet tartottunk.
A kereszttõl már nem volt messze a puszta református temploma sem, ahol meg is álltunk. Eredetileg csak néhány percre terveztük, aztán egy óra lett belõle. Történt ugyanis, hogy a templom mellett van egy régi Klebelsberg-iskola, elég eredeti, ennek megfelelõen persze kissé pusztuló állapotában. Ezt feltétlen érdemes volt megnézni. Az ott lakó emberrel is beszélgettünk egy keveset, majd mikor visszajöttünk a templom elõtti kis tisztásra, ahol a fû szépen nyírva volt, egy másik férfi szorgoskodott éppen: egy régi kút gödre köré csinált egy néhány méteres védõ korlátot, hogy az errejárók nehogy beleessenek.
Szóba elegyedtünk, és mint kiderült, Kenyeres Tibor volt, a kerekegyházi református tiszteletesasszony férje. Õ egy háromnegyed órás rögtönzött idegenvezetést tartott nekünk Kunkerekegyháza-Kunpuszta múltjából, az egykor Kunszentmiklóshoz tartozó határrész hitéletérõl, családjairól, gazdálkodásáról, az egyes korok népszámlálási adatairól - ezekbõl tudtuk meg például, hogy száz éven keresztül csaknem fix 600 körüli lélek élt a vidéken, majd az 1960-as évektõl folyamatosan fogyni kezdett az itteni lakosok száma, míg mára már csak néhány tõsgyökeresnek mondható család vallja lakóhelyének a pusztát.
A templomot nem régen újrafestették, de kulcs hiányában éppen nem tudtuk megnézni. Istentiszteletek már csak egy évben néhányszor vannak benne, de esküvõk gyakrabban, Épp ma is egy iylenre készültek. A templomot egyébként 1901-ben építtette Baksay Sándor tudós, lelkész, emlékére éppen jövõ pénteken este 7-kor lesz hálaadó istentisztelet.
A két fériúval való, elõre nem tervezett beszélgetés ugyan okozott némi zavart a túraidõben, de fel se merült bennünk, hogy elvesztegettük az idõt, mert így volt ma kerek egész Kunpuszta.
Megköszöntük a szíves ismeretterjesztést, majd mikor mentünk volna tovább, megkérdezte, kit tisztelhet személyemben. Bemutatkoztam, majd a nevem után rögtön rávágta: Sántaõz? Petõfi Túrakör? Kiderült, hogy Tibor figyelemmel kíséri helytörténeti és túrás beszámolóinkat, olvassa anyagainkat. Lenne még mit beszégetnünk, ha lesz rá mód szerét ejtjük.
Folytattuk a vándorlást, már majdnem dél volt. Hamarosan kiértünk a Kunsági mjorhoz, onnan a szabadszállási betonúton haladtunk egy kilométert a forgalom mellett, a fûben, majd mikor elértük végre a Kondor-tó északi peremét, annak keleti partjára kanyarodtunk. Újabb szép, füves-virágos rétszakasz következett, felettünk ragyogó kék ég és rengeteg szép formájú hófehér bárányfelnõ. Annyira élõknek tûntek, azt vártuk, mikor kezdenek bégetni...
A tó, ma már ugyancsak száraz medre szinte végtelennek tetszik. Több négyzetkilométer. Partján egymáshoz közel, két értékes, szintén teljeséggel ismeretlen népi építészeti emlék áll: az egyik az S. Nagy tanya, a másik pedig a Halásztanya. Utóbbi egy Halász nevû halászember nyári lak- és munkahelye volt, kb. 1970-ig, aztán eltávozott az élõk sorából mint az utolsó kunpusztai halász, a kis kunyhó magára maradt, elõtte felfordítva a csónak, még ma is megvan belõle egy kevés, olyan érzetet ad, mintha gazdája csak beszaladt volna a faluba, és nemsokára jön vissza...
A kis épülettõl szinte toronyiránt folytattuk és tettük meg az utolsó kilométereket Fülöpházáig. Nádas-virágos réten, már szinte unásig, mégsem megunhatóan. Hogy lehetne a szépet, a valóságos földi paradicsomot unni? Mert ez a vidék is, mint sok más kiskunsági helyszín, a világ közepe, a paradicsom maga. Isten világának legszebb kertjei. Ezeket a Teremtõ biztos nem rosszkedvében teremtette, és nem büntetésbõl adta ennek a hazának. Kár, hogy az emberek 98%-a nem ismeri pl. Kunpusztát és a Kondor-tó környékét - vagy éppen más helyeket ezen a vidéken. Gyakorlatilag az ország közepén találhatók, mégse botlik beléjük szinte senki.
Mehetnénk mi is sok esetben máshova, mint ahogy a többség teszi, mert sok hely van az országban, de minek menjünk csak azért valahova, mert még ott nem voltunk, ahelyett, hogy oda megyünk, ahol a legszebb, a Kiskunságban, és amely kis tájnak a teljes megismerésére egy egész élet is kevés lenne. Az emberek jelentõs része abban a hitben él, hogy ha különleges, mások számára elérhetetlen helyeket látogat, itthon vagy külföldön, attól õ maga is különlegessé válik (hogy ez mennyire nincs így, nem szorul magyarázatrara). Mi éppen fordítva: túráinkat mindenki számára elérhetõ, szinte karnyújtásnyira lévõ helyekre szervezzük, és ezzel nem magunkat tartjuk különlegesnek, hanem a Szülõföldünket.
Végül a faluba fél kettõkor értünk be, ugyancsak a mûvház elé, ahonnan reggel indultunk, így zárva be a mai kört, téve egésszé és teljessé túránkat.
Aki ma nem tartott velünk, sose tudja meg, mirõl maradt le. Ugyan képeink nem maradtak, de ha lennének, se adnának vissza semmit a csodákból. Ez a túra megismételhetetlen, mint minden napunk a Földön, és máskor is lehet szép ez az útvonal, ha éppen erre jár valaki. És járjatok is, mert ilyet úgyse sok helyen találtok.
Köszönjük mindenkinek a mai napot, fent és lent.
 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Kozma Lászlóné (Kunpeszér), Mátyás Ferenc (Ladánybene), Mátyás Katalin (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), és Szerényi Miklós (Kunpeszér).
 

A képeket Szerényi Miklós (1.,3.,10., 22., 23., 24., 34. és 35.) és Balog Csaba Sántaõz készítette.