FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL  CSOPORTKÉPEINK  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  PANORÁMAKÉPEK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  JÁRÓFÖLD  LINKEK 


(553.) TÚRA KUNPUSZTÁN ÉS A KONDOR-TÓNÁL


Időpont: 2018. június 23. szombat
Helyszín: Kunadacsi út - Sóhordó út - Kunpuszta - Hercegegyházi-emlékkereszt - Református templom - Kunsági major - Kondor-tó - Halásztanya - Fülöpháza
Táv: 12 km

Ilyen szép még sosem volt számunkra ez a táj, ennyi virág még sosem nyílt a szemünk előtt, ilyen rétek között, eleven szénaillatban, madárcsicsergésben is még csak kevésszer gyalogoltunk. Aztán nem beszélve azokról az élményekről, hatásokról, melyek a túrák megszervezhetetlen és előre nem látható részeihez tartoznak, amiktől tulajdonképpen igazán túra egy túra.
De ha már nincsenek képek, igyekszem visszaadni a szöveges beszámolóban, milyen volt ma ez a vidék.

Néhánnyal többen jelezték túrázási szándékukat a mai napra, végül hat fővel képviseltük a Túrakört. Elszánt és mosolygós hat emberrel.
Fülöpházán találkoztunk a művház előtt, aztán átbuszoztunk Kerekegyházára, majd onnan némi várakozás után Kunadacs felé tartó járatra szálltunk, mely elvitt minket az általunk már többször túrakezdőponttá előléptetett "Erdészház bejárati út" nevű, teljességgel használatlan megállóig. Itt ha leszáll az ember, tényleg egy erdő közepén találja magát, lakott hely, tanya a környékben sincs. A sofőrök mindig megkérdezik, amikor idáig kérjük a jegyeket, hogy mit csinálunk errefelé. Mondjuk, túrázunk. Ki szánakozva, ki elhűlt arccal néz ránk, mikor sorolni kezdjük tervezett útvonalunk főbb érintőpontjait. Így volt ma is, azzal a toldással, hogy mai buszosbácsink még ajánlott is a környéken túrautat és látnivalókat! Ritka kunságvolános képzettség az ilyen a sofőrök között!

Leszállva, az aszfaltúton csak ritkán suhant egy-egy személyautó. Közvetlen a megálló mellett egy öregebb teherautó (Kamaz?) túráztatta a motorját, furcsa szürkés füstöt eregetve magából, vezetőfülkéje enyhén előrebillentve, így próbáltak rájönni, miért mérges annyira szegény, hogy nem akar megindulni. Hogy mi lett a vége a küzdelmének, nem vártuk meg, hanem pár száz méter betonon gyaloglás után, dél felé tértünk a kunadacsi sztrádáról, és az egykori Sóhordó úton folytattuk a menetelést Kunpuszta felé.
A történelmi - középkori eredetű! - sószállító útról kevesen tudnak, így azt se sokan, hogy hosszabb szakaszai megvannak még eredeti nyomvonalon, hogy ezen szállították a Kárpátok és Észak-Erdély térségéből a Tiszán, Szolnokig a fát és a sót, majd szekereken Nagykőrösön át a Felső-Kiskunság két jelentős városába: Kunszentmiklósra és Szabadszállásra. A két ág Kerekegyházánál vált szét. Utóbbi szakasz ma végig aszfaltozott és Kerekről vezet Balázspusztán át Szabadszállásra. Ez, amin ma jártunk, végig földút/homokút. Hívták kunszentmiklósi vagy kecskeméti útnak is - nézőpont kérdése -, ugyanis ez volt a régi országút a két város között. Szóval, a kunadacsi aszfalttól néhány kilométeren ezen a nevezetes szekérúton bandukoltunk túránk elején.
A Kunpusztai-nádasnak nevezett hatalmas, egykor jelentősen vízzel borított területen, az út két oldaán, a laposban ma száraz tómedrek láthatók. A tavak túlsó partjain, végig tanyák, persze már nem annyi, mint régen.
Az út mellett hamarosan elértük a középkori Hercegegyháza emlékére emelt kettős keresztet, ahol kis evés-ivás szünetet tartottunk.
A kereszttől már nem volt messze a puszta református temploma sem, ahol meg is álltunk. Eredetileg csak néhány percre terveztük, aztán egy óra lett belőle. Történt ugyanis, hogy a templom mellett van egy régi Klebelsberg-iskola, elég eredeti, ennek megfelelően persze kissé pusztuló állapotában. Ezt feltétlen érdemes volt megnézni. Az ott lakó emberrel is beszélgettünk egy keveset, majd mikor visszajöttünk a templom előtti kis tisztásra, ahol a fű szépen nyírva volt, egy másik férfi szorgoskodott éppen: egy régi kút gödre köré csinált egy néhány méteres védő korlátot, hogy az errejárók nehogy beleessenek.
Szóba elegyedtünk, és mint kiderült, Kenyeres Tibor volt, a kerekegyházi református tiszteletesasszony férje. Ő egy háromnegyed órás rögtönzött idegenvezetést tartott nekünk Kunkerekegyháza-Kunpuszta múltjából, az egykor Kunszentmiklóshoz tartozó határrész hitéletéről, családjairól, gazdálkodásáról, az egyes korok népszámlálási adatairól - ezekből tudtuk meg például, hogy száz éven keresztül csaknem fix 600 körüli lélek élt a vidéken, majd az 1960-as évektől folyamatosan fogyni kezdett az itteni lakosok száma, míg mára már csak néhány tősgyökeresnek mondható család vallja lakóhelyének a pusztát.
A templomot nem régen újrafestették, de kulcs hiányában éppen nem tudtuk megnézni. Istentiszteletek már csak egy évben néhányszor vannak benne, de esküvők gyakrabban, Épp ma is egy iylenre készültek. A templomot egyébként 1901-ben építtette Baksay Sándor tudós, lelkész, emlékére éppen jövő pénteken este 7-kor lesz hálaadó istentisztelet.
A két fériúval való, előre nem tervezett beszélgetés ugyan okozott némi zavart a túraidőben, de fel se merült bennünk, hogy elvesztegettük az időt, mert így volt ma kerek egész Kunpuszta.
Megköszöntük a szíves ismeretterjesztést, majd mikor mentünk volna tovább, megkérdezte, kit tisztelhet személyemben. Bemutatkoztam, majd a nevem után rögtön rávágta: Sántaőz? Petőfi Túrakör? Kiderült, hogy Tibor figyelemmel kíséri helytörténeti és túrás beszámolóinkat, olvassa anyagainkat. Lenne még mit beszégetnünk, ha lesz rá mód szerét ejtjük.
Folytattuk a vándorlást, már majdnem dél volt. Hamarosan kiértünk a Kunsági mjorhoz, onnan a szabadszállási betonúton haladtunk egy kilométert a forgalom mellett, a fűben, majd mikor elértük végre a Kondor-tó északi peremét, annak keleti partjára kanyarodtunk. Újabb szép, füves-virágos rétszakasz következett, felettünk ragyogó kék ég és rengeteg szép formájú hófehér bárányfelnő. Annyira élőknek tűntek, azt vártuk, mikor kezdenek bégetni...

A tó, ma már ugyancsak száraz medre szinte végtelennek tetszik. Több négyzetkilométer. Partján egymáshoz közel, két értékes, szintén teljeséggel ismeretlen népi építészeti emlék áll: az egyik az S. Nagy tanya, a másik pedig a Halásztanya. Utóbbi egy Halász nevű halászember nyári lak- és munkahelye volt, kb. 1970-ig, aztán eltávozott az élők sorából mint az utolsó kunpusztai halász, a kis kunyhó magára maradt, előtte felfordítva a csónak, még ma is megvan belőle egy kevés, olyan érzetet ad, mintha gazdája csak beszaladt volna a faluba, és nemsokára jön vissza...
A kis épülettől szinte toronyiránt folytattuk és tettük meg az utolsó kilométereket Fülöpházáig. Nádas-virágos réten, már szinte unásig, mégsem megunhatóan. Hogy lehetne a szépet, a valóságos földi paradicsomot unni? Mert ez a vidék is, mint sok más kiskunsági helyszín, a világ közepe, a paradicsom maga. Isten világának legszebb kertjei. Ezeket a Teremtő biztos nem rosszkedvében teremtette, és nem büntetésből adta ennek a hazának. Kár, hogy az emberek 98%-a nem ismeri pl. Kunpusztát és a Kondor-tó környékét - vagy éppen más helyeket ezen a vidéken. Gyakorlatilag az ország közepén találhatók, mégse botlik beléjük szinte senki.
Mehetnénk mi is sok esetben máshova, mint ahogy a többség teszi, mert sok hely van az országban, de minek menjünk csak azért valahova, mert még ott nem voltunk, ahelyett, hogy oda megyünk, ahol a legszebb, a Kiskunságban, és amely kis tájnak a teljes megismerésére egy egész élet is kevés lenne. Az emberek jelentős része abban a hitben él, hogy ha különleges, mások számára elérhetetlen helyeket látogat, itthon vagy külföldön, attól ő maga is különlegessé válik (hogy ez mennyire nincs így, nem szorul magyarázatrara). Mi éppen fordítva: túráinkat mindenki számára elérhető, szinte karnyújtásnyira lévő helyekre szervezzük, és ezzel nem magunkat tartjuk különlegesnek, hanem a Szülőföldünket.
Végül a faluba fél kettőkor értünk be, ugyancsak a művház elé, ahonnan reggel indultunk, így zárva be a mai kört, téve egésszé és teljessé túránkat.
Aki ma nem tartott velünk, sose tudja meg, miről maradt le. Ugyan képeink nem maradtak, de ha lennének, se adnának vissza semmit a csodákból. Ez a túra megismételhetetlen, mint minden napunk a Földön, és máskor is lehet szép ez az útvonal, ha éppen erre jár valaki. És járjatok is, mert ilyet úgyse sok helyen találtok.
Köszönjük mindenkinek a mai napot, fent és lent.

 


Minden rokonom!

Sántaőz
 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba (Lajosmizse), Kozma Lászlóné (Kunpeszér), Mátyás Ferenc (Ladánybene), Mátyás Katalin (Ladánybene), Nagy Irén (Lajosmizse), és Szerényi Miklós (Kunpeszér).
 

A képeket Szerényi Miklós (1.,3.,10., 22., 23., 24., 34. és 35.) és Balog Csaba Sántaőz készítette.

 

"Erdészet bejárati út mh." Kamaz-kór Az adacsi aszfalton. Kétágú nyárfa Társra várva Vadkör
Búzavirág Aratásra várva Tanyakerítés Nézelődünk, beszélgetünk Alulnézetben Virágos rét
Gabonatábla, éggel  Sóhordó út 1. Sóhordó út 2. Pipacsos Hercegegyháza emlékére Emléktábla
Csoportkép Ökörfarkkóró Széna levágva A volt kunpusztai iskola A másik feljáró Régi határkő
"Zöldsárga, zöldsárga..." Református templom elölről Hátulról A Kunsági Major felől A major játszótere Ménes...
...és egy csikaja Magyar romantika Imola Halásztanya Az ikonikus házszám Alfréd-emlékkút itatója (R)
 

 

 

 

 

a

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz