(538.) CSÁSZÁRTÖLTÉS - HAJÓSI-PINCÉK TÚRA


Időpont: 2017. április 14. péntek
Útvonal: Császártöltés - Temetõ - Vörös-mocsár - Dunavölgyi-csatorna - Császártöltési-halastavak - Hajósi-kaszálók - Hajósi-pincék
Táv: 15 km


Nagypénteken még sosem túráztunk, mivel nem volt szabadnap. Ma az volt. Eredetileg húsvéti túránk hagyományosan nagyszombaton szokott lenni, de kihasználva az új munkaszüneti nap adta lehetõséget, továbbá, hogy többen nem értünk volna rá másnap, belevágtunk a pénteki túrába. Ráadásul, bár ez csak utólag igazolódott, még az idõjárás is jobb volt, mint ha szombaton mentünk volna.
Hajnalok hajnalán keltünk. Még sötét volt. A szokásos alföldi kirándulásainknál hosszabb út várt ránk, ezért volt a korai indulás, aminek köszönhetõen már 7 órakor Császártöltésen találtuk magunkat. Amíg a többség kocsmát keresett, addig átmentünk a két sofõrrel a Hajósi-pincékhez, az egyik kocsit ott hagytuk, hogy majd délben legyen visszafuvarunk a másik autóért. Elég ritkásan járnak hétvégén vagy ünnepnapon a buszok, máshol is, nemcsak itt. Nem tudtuk máshogy megoldnai, ráadásul így nem voltunk idõhöz kötve.
A másik kocsival visszatérve a többiek keresésére indultunk, akik egy nagyon tiszta, rendezett kocsmában üldögéltek, és keresték a kapcsolatépítés lehetõségét a helyi erõkkel.
A törzsvendégek rengeteg jó tanáccsal és ideális útvonaljavaslatokkal láttak el minket, különös tekintettel a 450 fõs(!) bivalycsordára, melyet, elmondásuk szerint, a nemzeti park hozz ide  és tart itt, tavasztól õszig, a halastavak  melletti részen, természtvédelmi szempontok miatt, viszont azt mi is tudjuk, hogy a megközelítésük is életveszélyes. A töltésiek is pont ezért ajánlgatták és magyarázták hosszasan, merre ne menjünk, hol tudunk "csak" átmenni, stb. A felét se értettük, mert ami egy ottaninak magától értetõdõ terep-, hely- és földrajzi név, az nekünk, térkép híján, csak kb-re volt meg. A lényeg, hogy a bivalyokat messzirõl kerüljük el. Ez annyira sikerült, hogy egész nap még távcsõvel sem láttunk egyetlen jószágot sem - ami nem ügyességünknek köszönhetõ, sokkal inkább annak a ténynek, hogy idén a nemzeti park (még?) nem hozta le a bivalyokat a rétekre... Miután megköszöntük szíves, majdnem fél órás útmutatás-magyarázatukat, és elindultunk a túrára.
Császártöltés módos sváb falu, mely csaknem 300 éve épül, virul. A németországi telepesek az egykoi Duna-ártér melletti löszpartokon szõlõmûvelésbe fogtak, és nagyon sokak, lényegében az egész közösség anyagi megerõsödését, fennmaradását az évszázadok alatt, ennek a szõlõ- és borkultúrának köszönhette. És így van ez a mai napig.
A község utcáin egy csikket nem lehetett látni, már-már zavarba ejtõ rend és tisztaság uralkodott. A régi épületek mind felújítva, ráadásul sok új épület és szobor, kisebb emlékmû gazdagítja a faluképet.
A településnek sok értéke van, mi ezekbõl csak futólag érintettünk néhányat, mint ahogy egy-egy túrán nincs is lehetõségünk komplett helyismereti feltérképezésre, mert akkor nem maradna idõ a gyaloglásra. Itt a templom környékét, a kilátót és a temetõt a kálváriával, néztük ki elõre. Ezeket végig is jártuk.
A kilátóból nem túl érdekes a kilátás, mert csak a falu utcái és házsorai látszanak, zömmel, viszont a temetõ! Az párját ritkítóan szép és  gondozott hely. Látszik rajta, és az egész község képén, hogy itt VALÓBAN fontos a régi értékek és az õsök emlékének megõrzése, minden szinten, fontos  új értékek teremtése, fontos, hogy az ide látogató milyennek látja Császártöltést, és fontos az is, hogy tudja a vendég: itt vérbeli lokálpatrióták élnek. Nem másra mutogatnak, hanem ha nincs más, megoldják saját erõbõl, pénzzel, szervezéssel, és legfõképpen emberi jóérzésbõl, segítõszándékból, mert az értékek enélkül pusztulnak, az õsök szelleme pedig kötelezi is õket arra, hogy méltóak legyenek hozzájuk a mai utódok.
És annak ellenére, hogy ez a község nem éppen szegény, az is látszik, hogy az ilyen szintû mûködtetése egy helységnek, nem elsõ sorban pénzkérdés, hanem igény kérdése. És ez látszik is. És aki eljön ide, látni fogja a különbséget, más falvakhoz, városokhoz viszonyítva.
Császártöltés temetõjérõl még muszáj írnom. Itt nem bízzák az igénytelenségre és a giccsparádéra a dolgot. Sem arra, ki mekkora császár volt az életben, és mekkora akar lenni halála után. Itt a halálban mindenki egyenlõ. Mint ahogy egyébként is.. És a sírokat is a régiek tiszteletére, csak régi stílusban, hivalkodástól mentesen lehet felállítani.
És ehhez még hozzáveszem az alföldi viszonylatban ritkának mondható, nagyon szép kálváriát, a stációkat, a végén egy feszülettel, valamint Szûz Mária és Evangélista Szent János szobraival. És mindez felújítva, lemeszelve, mintha új lenne.
Császártöltés többször szerepelt már a 10 leggazdagabb magyar település között, de ez a mentalitás nem a  vagyonból köetkezik. A vagyonosság köszönhetõ ennek a mentalitásnak.
A faluból rövid országútmenti gyaloglás után értünk a régi téglagyár, messzirõl látható kéményéhez, ahol be kell térni a zöldövezetbe, mert tulajdonképpen itt következik a Vörös-mocsár, több négyzetkilométernyi védett terület, melybõl egy rövid szakasz tanösvénynek került kijelölésre és szabadon látogatható. Az erõsen tõzeges, vizes, lápos terület biztosan szebb lenne május-júniusban, de most se volt csúnya. A fák, bokrok fakadtak, néhány orgonabokor is virágzott már javában, de mezei vagy vízi virág még nem nagyon volt. ellenben szép mocsári zsurlókat láttunk kibújni az avarból.
A tanösvény egy keskeny gyalogúton vezet, olyan süppedõs helyenként, hogy ha megáll rajta az ember, egy pillanat alatt bokáig süllyed a tõzeglápba. Nyílt vízfelület kevés van, zömében nádas és különbözõ nyár- és fûzfajok uralják a képet. A sétaúton van két pihenõ, ahol lehet egy kicsit lazítani, eszegetni. Mi az egyiket használtuk is ilyen céélra. Sajnos viszont, az információs táblák elkoptak, levált róluk a matrica, a képek, a feliratok nehezen vagy egyáltalán nem olvashatók. Jó lenne, ha már itt van ez a szép útvonal, használhatóbbak lennének a táblák is, hogy aki idejön, többet tudjon meg az elõtte megmutatkozó környezetrõl.
A mocsártól szép réteken folytattuk az utat, bal kéz felõl végig láttuk a falu víztornyait és a templomot is, ami némileg segített a tájékozódásban, mert turista jelzés nem sok volt a terepen.
Kisvártatva elértük a Dunavölgyi-csatornát, egy héten belül már másodszor. De mit tegyünk, ha az ilyen kis vizek is hozzátartoznak a Kiskunság tájképéhez és lépten-nyomon beléjük botlunk. A csatorna hídjáról szép kilátás és fotózási lehetõség adódott. Tovább menve, bevezetett  a KÉK NÉGYZET jelzés a falu szélére, majd a halastavak déli partjára vitt minket.
A tavak laza láncolata, a gondozott környék, a sok pad, asztal, szemetesek és vécék(!) komfortossá teszik a szép természeti környezetet, és nem kizárólag horgászokat, hanem egyéb kirándulókat is bevonzanak.
A tavak után következett a túra utolsó szakasza, a Hajósi-kaszálók rétsora, rengeteg öreg fûzzel és nyárfával, galagonyabokorral és végtelen zöld füves részekkel, melyek tulajdonképpen a régi Duna-ártérhez tartoztak, ma már szárazabbak persze. De még ma is kaszálják a füvet, jó kövér szénát lehet itt, akár többször is vágni egy szezonban.
A túraút mellet egy üres karámon táblák figyelmeztettek, hogy "veszélyes háziállatok", és hogy ne közelítsük meg a helyet. De az út egyrészt egyetlen méterre mellette visz, másrészt egy darab állat sem tartózkodott benne. Valószínûleg ez lenne a bivalyok bázisa, ha itt lennének. A karám mellett gulyakút és egy pihenõhely. Szusszantunk itt egy pár percet, erõsen pilledve már, aztán nekivágtunk az utolsó kilométereknek. Még egy kis löszpart, az egyik pontról szép kilátás a rétekre, aztán öreg fák alléjában, beértünk a célba: a pincékhez.
Hajósnak ez a része nem egyenlõ a községel, az néhány kilométerrel arrébb, a Duna felé  esik. Ez kizárólag pincékbõl és présházakból, igaz azok utcarendszerû összességébõl álló pincefalu "csak", és 1500 présházával Európában éppen a legnagyobb (ha ehhez még hozzávesszük a szomszédos két község, Nemesnádudvar és Császártöltés két és félezer hasonló épületét, már világviszonylatban se nagyon lenne ennek a mikro régiónak párja...).
A pincefaluban csak néhány kiránduló lézengett, tömeget mi magunk jelentettünk. A pincékben egy kivétellel, sehol senki. Az  egyetlen nyitva lévõben, éppen a kézmûves borkészítés egyik munakfolyamata, a kézi palackozás zajlott, de Laciék bekérték a csapatot egy kis kóstolásra, és a házigazdák igazi magyar/sváb vendégszeretettel, történetekkel és kedvességel fogadtak minket. Nagyon finom vörös és rozé borokat kóstoltunk vásároltunk a SZieGL PINCÉBEN!
A két sofõr még elment a kocsikért, hogy aztán elköszönve egymástól, elinduljunk haza. Köszönet illeti õket, mert sokat vezettek ma, különösen visszafelé, fáradtan és a melegben nem volt ez már könnyû feladat.
Köszönet illeti a Csapatot, mert ma is mindenki a legjobb formáját hozva, beletette a közösbe azt, amit tudott: enni-innivalót, viccet, bátorítást, jó szót, és sok régi történetet.
Minden Olvasónknak, Szimpatizánsunknak békés, és megbocsátásban gazdag Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!

Minden rokonom!
 

Sántaőz

Ezen a napon együtt túrázott: Bakró Emese (Tiszakécske), Balog Csaba (Lajosmizse), Berenténé Gönczi Ilona (Ladánybene), Csóka Annamária (Kecskemét), Dorogi László (Kecskemét), Felker Joe (Kecskemét), Juhász Rózsa (Kecskemét), Lakosné Pethõ Gabriella (Ladánybene) és Nagy Krisztián (Ladánybene).