|
(468.) TÚRA KUNBARACS ÉS KUNADACS HATÁRÁN
(300. ALFÖLDI TÚRÁNK)
Időpont: 2015. március 1. vasárnap
Útvonal: Kunbaracs - Templomrom - Daruhát -
Hármashatár - Tölgyes - Kunbaracs
Táv: 22 km
Eddigi legszebb túránk az évben...
Zsolti vezetésével Kunbaracsról indultunk, miután nyitva
lévő kocsma hiányában magunknak kellett indító
folyadékról gondoskodnunk. A Vörös kastélyt csak
távolról figyeltük meg, és egy széles homokúton a
középkori falu és temploma helyén emelt emlékkereszt
felé vettük az irányt. Itt rövid reggeli szünet, majd
tovább a Daruhát felé. Szép kis tanyák között kanyargott
az utunk. A régi iskolaépület udvarán egy ketrecben két
szerencsétlen malac térdig állt a sárban és egyéb
táplálék hiányában a sarat szürcsölte. Egy néni a
szomszéd tanyából kikajabált, hogy mit keresünk ott és
azonnal menjünk el, mert hívja a rendőrséget. Mondtuk
neki, nyugodtan, és hogy csak a tanítóhoz jöttünk
beszélgetni. Mondta, hogy az már nem lakik itt... (a
malacok ügyében jelzés ment a kunbaracsi jegyzőnek...)
A tanyás rész elhagyása után kiértünk a Szabadrétnek
nevezett lapos, időszakosan vízzel borított füves
vidékre. Itt már találtunk egy régi határkövet, a mai
Tatárszentgyörgy és Kunbaracs határán.
A laposon csak némi nehézség árán tudtunk átevickélni,
én személy szerint a végén én kiöntöttem a cipőmből a
jeges vizet, de a többieknek nem okozott gondot. A
laposon túl ott magaslott egy hatalmas hármashatár domb.
Tatárszentgyörgy, Kunbaracs és Kunadacs közös sarkában.
A maga nemében egyedülálló értéke ez a Kiskunságnak: a
domb közepén egy régi kő csonkja, a települések határán
pedig, három irányban, kilométer hosszan indulnak le az
elválasztó határvonalat jelző árkok és töltések.
Műemlékké lehetne nyilvánítani, amennyiben lehetne
egyáltalán egy halmot ilyen kategóriába sorolni.
Mi innen Kunadacs-Kunbaracs árkán indultunk, részben
szekérúton vagy járható ösvényeken, vadcsapásokon, de
nem keveset bozótban, erdőben. A cél a határvonal
követése, újabb határjelek, határkövek megtalálásának
reményében. És bár elég kalandos dzsungelharc lett a
túra ezen szakasza, mégis sikerrel jártunk. És nemcsak
azért, mert több régi követ is leltünk, hanem mert ilyen
módon olyan szép erdőkben járhattunk, ahova egyébként
biztosan nem jutottunk volna. el.
És a mai nap két csúcspontja közül az egyik: egy királyi
koronával és "RÁCKEVEI
URADALOM 1788"
felirattal vésett ős-öreg faragott határkövet találtunk.
Ez annyira ritkaság, hogy elmesélni se lehet. Mint ahogy
azt az érzést sem, amit kiváltott belőlünk ez, egy Isten
háta mögötti helyen, csodaszép buckák és gyönyörű
fenyves közepén. Aki még nem látott ilyet, nem volt
ilyen szép alföldi erdőben, az nagyon keveset tud a
környező világról...
A másik csúcspont, egy még az előzőnél is szebb erdő,
már Kunbaracson, a régi Hadi út 30 méter magas fenyvese,
közöttük fehérnyár erdők, alattuk áthatolhatatlan
boróka, azok alján pedig kilométer hosszú mohás
szőnyegek. Ez az erdő nemcsak kiskunsági viszonylatban
elképzelhetetlenül szép, de még hegyek között sem
láttunk ilyet sehol az országban (most biztos van, aki
húzza a száját, hogy ez nem igaz, de nekünk van
viszonyítási alapunk, mert bejártuk az országot, aki meg
itt nem járt még, annak nincs viszonyítási alapja). Erre
a vidékre is egyszer legalább mindenkinek el kéne jönni!
Visszafelé haladtunk már Kunbaracsra. Rétek és erdőtagok
váltották egymást. Jól esett a gyaloglás, csak a
végén 22 km-es táv érződött kicsit a vádlijainkban. De
ez sem számított. Annyira szép és változatos,
élményekben gazdag, jó hangulatú volt ez a túra (is),
hogy mégis mosolyogva búcsúztunk el
egymástól.
Egy hét múlva, valahol máshol, folytatjuk...
Minden rokonom!
Sántaőz
Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba,
Dömötör Zsolt (Kecskemét), Donka Ottó, Dorogi László
(Kecskemét), Juhász Rózsa
(Kecskemét), Popovics Zsuzsa
(Hetényegyháza), Sutus Mónika, Tóth Imre (Hetényegyháza) és Varga Istvánné Borika.
|
