FŐOLDAL

   MAGUNKRÓL     CSOPORTKÉPEINK     TAGJAINK     TÚRANAPTÁR     BESZÁMOLÓK     ARCHÍVUM      LÉTESÍTMÉNYEINK    TÚRAKÖR KLUB     ÍRÁSOK      NAPLÓ     MÉDIA     JÁRÓFÖLD 

_______________________________________________________________________________________________________________________


(141.) NYÁRBÚCSÚZTATÓ A PUSZTATEMPLOMNÁL


Időpont: 2009. augusztus 27. csütörtök


Majdnem összejött az elsõ olyan megmozdulásunk, amelyiket nem mi, felnõttek találtuk ki és szerveztük meg, hanem a gyerekek. Illetve össze is jött, csak nem az eredeti változatban. Az ugyanis kint alvással egybekötött szalonnasütés lett volna a Pusztatemplomnál, de pénteken többünknek dolga volt, ezért még csütörtök este visszatértünk otthonainkba.
A lényeg, ami aztán megtörtént: tizenkilencen szalonnát sütöttünk a romnál. Hria hozott fát, mi szalonnát, más ásványvizet, zöldséget, gyümölcsöt, nyársat. Ettünk, amennyi belénk fért, plusz még Borikáék krumplispogácsája is ott volt desszertként.
Közben persze mindenkibõl feltört az érzés, hogy vége a nyárnak. Ez nem egy évszak végének szól csupán, hanem a nyár folyamán számtalanszor együtt eltöltött idõnek, a sok nevetésnek, a kialakult baráti légkörnek. De ezek az értékek nem vesznek el egy naptári idõszak végével, sem egy csettintésre, mert ezek ennél komolyabb dolgok. És már a következõ héten indulnak õszi programjaink, és ezekre is mindenkit szeretettel várunk!

 

Minden rokonom!
 

Sántaőz

 

Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Hriazik Adrienn, Hriazik Attila, Hriazik Evelin, Hriazik Vivien, Nagy Irén, Szõrös Dániel, Tóth anyuka, Tóth Tímea, Török Kristóf, Török Mária, Treiber Emil 1, Treiber Emil 2, Treiber Gergõ, Treiber Luca, Treiberné Kriszta, Tremmel Bence, Varga István, Varga Istvánné Borika.
 

 

Az új pihenõn

 

Bence

 

Nyúzás

 

18.30

 

Kakasok

 

Hasíték

 

19.00

 

Kőfalak

 

Csókos

 

19.30

 

19.35

 

Gergõ és Luca

 

Füstölgünk

 

Szalonnasütés

 

20.00

 

Vacsora

 

20.30

 

Megyünk haza

 

 

 

 

 

Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak írásbeli engedélyünkkel lehetséges.

 

"Vigyázz a Földre! Nem az őseid hagyták rád, az unokáidtól kaptad kölcsön." (indián közmondás)

a© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz