FŐOLDAL

    MAGUNKRÓL  TAGJAINK  TÚRANAPTÁR  BESZÁMOLÓK  ARCHÍVUM  EREDMÉNYEINK  LÉTESÍTMÉNYEINK  TÚRAKÖR KLUB  FILMJEINK  ÍRÁSOK  NAPLÓ  MÉDIA  KOLLÉGIUMI TÚRAKÖR  FOTÓKIÁLLÍTÁS  MESEPÁLYÁZAT  


(116.) LADÁNYBENE - KUNBARACS TÚRA
 

Időpont: 2009. május 23. szombat
Útvonal:
Ladánybene - Tatárszentgyörgyi kilátó - Kunbaracsi templomrom - Kunbaracs
Táv: 20 km
 

Mai túránk előzetesen az "ugyan már" és a "kiazahülyeakierregyalogol" kategóriába tartozik. Azok, akik egy túrát előzetesen leminősítenek, más aljas dolgokra is képesek. Például arra, hogy nem jönnek el, mert egy Ladánybene - Kunbaracs túrán ugyan milyen látnivaló adódhat? Túl közel van, láttak már ilyet. De mint a példa mutatja, mi sem ismertük igazán a Lajosmizsétől kb. 15 kilométerre fekvő területet, pedig többször túráztunk már rajta.
Ladányebenére a 8.07-es busszal ugrottunk át, mindössze nyolcan, és egy kiadós kocsmai kávézás után indultunk neki a kunbaracsi betonútnak. Bő egy kilométer után elhagytuk, és jobbra fordulva már homokban folytattuk. Szerencsére éjszaka esett, így nem is porzott és nem is süllyedt annyira, és a szél is egész nap fújdogált, jelentősen enyhítve az elmúlt napok harminc fok fölötti kánikuláját.
A tatárszentgyörgyi kilátó buckájára egy óra elteltével értünk, de a toronyba most sem lehetett felmenni, létrák hiányában. Megreggeliztünk és mentünk is tovább. Az úton két kilométerenként volt egy jelzés, tehát szinte csak érzésből haladtunk a kunbaracsi templomrom irányába. Szép buckák, árnyas erdők, gyepes puszta váltották egymást. Lepkéket kaptunk lencsevégre, meg-megálltunk, élveztük az enyhe időt és a szabadságot.
A templomromhoz végül is csak úgy jutottunk el, hogy egy dűlőúton megkérdeztük egy arra járó autóstól, mert egyébként túlmentünk volna rajta. A lényeg, hogy meglett. A gyerekek csalódottan vették tudomásul, hogy ez nem is rom, csak egy kereszt, de én mondtam nekik, ilyen környéken, ahol minden homok, az ilyen kis alapfalmaradványt is meg kell becsülni.
A faluig hátralévő részen társaim kialkudták, hogy ne menjünk tovább egy kocsmánál, hanem Pista bácsiék jöjjenek értünk, és kocsival vigyenek minket Ladánybenére, majd pedig haza. Némi szervezés Borika részéről, és ez a vágyunk is teljesült. Így három órakor a ladánybenei Helytörténeti Gyűjteményhez értünk. És ezzel kezdetét vette egy ott alig egy óráig tartó, itthon azóta is folytatódó kábulat. Mert amit ott találtunk, az maga volt a csoda. A helyszín, az udvar, a berendezési tárgyak, Laci bácsi és Erzsike néni szeretetteljes vendéglátása, a turista relikviák. Két napot is el lehetne itt tölteni, és ahogy megfogadtuk, hamarosan el is fogunk.
Mert a csodák néha olyan közel vannak hozzánk, hogy észre sem vesszük őket. Egyszerűen átnézünk rajtuk vagy felettük. Nem kell külföldre menni, hogy szépet lásson az ember, nem kell idegen földön keresni, amit itthon is megtalálhatunk, nem kell spanyolországi zarándokút után sóvárogni, amikor a lélekig vezető, Isten által kikövezett utat bárhol, akár itt is végigjárhatjuk, hiszen evilági utazásunk célállomását nem a végtelen rejti, az elérhetetlen horizont, hanem a bennünk rejtező lélek és a környezetünkben élő emberek jósága. A mai nap erre tanított meg minket, és ez sokkal több, mint amit ettől a naptól várni lehetett. Meg sem érdemeljük, annyival több.


Ezen a napon együtt túrázott: Balog Csaba, Hriazik Attila, Kun Ádám, Kun Vivien, Nagy Irén,  Sárközi Ervin, Török Mária és Varga Istvánné Borika.


 

 

Ladánybenén Árnyas szekérút Vivien Romos tanya Meleg van... Erdő-hegyi kilátó
Fenyőtoboz Buckás Erdős-ligetes Idill Gyötrelmeink arcunkon Puszta
Nyár Erőgyűjtés Mező, gazdaság Virágzás Kunbaracsi rom Ezüst gömb
A falu felé haladva Beértünk Jelzőtábla Kézenfogva Kocsmázás "Oda csap ahova köll..."

 

 


 

a

© Petőfi Túrakör - Balog Csaba Sántaőz