|
(131.) HAT NAPOS ZEMPLÉNI KÉKTÚRA 2. / HOLLÓHÁZA - FÜZÉR
TÚRA
Idõpont:
2009. augusztus 3. hétfõ
Útvonal:
Hollóháza - Bodó-rét - Nagy-Milic -
Csata-réti erdészház - Vár-forrás - Füzér
Táv: 15 km
A tábor elsõ túrája az Országos Kéktúra elsõ
szakasza is egyben: Hollóháza-Füzér közötti
15 kilométer volt. Szállásunkról, a pálházai
ifjúsági szállóról kora reggel buszoztunk át
Hollóházára. Itt a porcelángyár portáján
bélyegeztünk (a biztonságiak nem akarták
érteni, mit akarunk), aztán felsétáltunk a
Kéktúra 0. kilométerét jelölõ emlékmûhöz.
Kicsit meghatódtunk, a tudattól, hogy itt
már elég sok híres ember, vagy névtelen
turista járt, és kezdte el vagy éppen
fejezte be a Nagy Vándorlást.
A másik dolog, ami miatt meg voltunk hatva:
két nap híján 30 éve indultak útjukra
Rockenbauer Pál és barátai, tolták maguk
elõtt a biciklikereket, és 76 nap múlva
értek a nyugati határszélre. A mi augusztusi
kiruccanásunk Rájuk is kívánt emlékezni.
A kéktúra emlékmûtõl emelkedni kezdtünk
felfelé, jó néhány órán keresztül, mivel egy
csaknem 900 méteres csúcs volt a cél. A
terep változatos volt: az alacsonyabb
területeken a csalán és a susnya, fentebb a
tölgyes, egészen fent pedig már a szálas
bükkök uralták a képet. Utunk során
találtunk sünit (Jani kiselõadás), és
lekerült rólunk néhány felesleges ruhadarab
is.
A Bodó-rét néhány háza nem sok életjelet
mutatott, a büfé sem volt nyitva, igaz, a
kerítésen tudtunk pecsételni, a fûben pedig
megdélelõttiztünk. Az aszfaltút innen a régi
végpontra, a László tanya irányába vezetett,
nem így az ösvény, tehát letértünk, és
elkezdtük kitartó, néha alattomosan
emelkedõ, de minden bizonnyal sosem
felejthetõ utunkat a Nagy-Milicre.
Nagyon meleg volt, egyre kerültek le rólunk
a felesleges ruhadarabok, ittunk,
lihegtünk-pihegtünk. Hosszúnak tûnt ez a
szakasz, azt hittük, sosem érünk fel. Aztán
már szlovák-magyar határkövek között
szlalomozva, mégis megtörtént, amire többünk
régóta várt: elértük a Nagy-Milic csúcsát.
Azt a helyet, ahol harminc éve Rockenbauer
Pálék nulladik napjukon felverték sátraikat,
és kissé bizonytalanul, de megkezdték azóta
legendává nemesedett útjukat a Nagy Magyar
Hullámvasúton. A világ azóta persze
száznyolcvan fokot fordult, semmi sem olyan,
mint akkor, mégis megható volt kissé
fáradtan, de ugyanazon a réten nekünk is
elheverednünk.
Azért ez sem tarthatott sokáig, mert tovább
kellett menni, sok mindent terveztünk még
erre a napra. Például, ha marad élután idõnk
és kedvünk, akkor fel a várba, át a radványi
kastélykertbe (ezek fáradtság és idõ szûke
miatt másnapra maradtak). A csaknem 900
méteres csúcsról az egész Kéktúra
legmeredekebb szakasza következett: 7
kilométer alatt 600 méter süllyedés. Térdet,
bokát gyilkoló rész, tele ördögszántásszerû
szikla-csuszadékokkal. Valahogy csak
leértünk. És mi más következhetett volna,
mint a vár parkolójában lévõ büfében egy
hatalmas jégkrémes, fröccsös, sörös
kényeztetés. Legalább egy órát lógattuk itt
a lábunkat, és mér csak annyi dolgunk volt,
hogy megkeressük a buszmegállót, és
visszamenjünk Pálházára.
Szép, tartalmas, kerek nap volt a mai.
Estére még maradt bõven pihenés, játék,
evés, ivás, nevetés. És maradt másnapra is
viszketés a talpunkban...
Minden rokonom!
Sántaőz
Ezen a napon együtt túrázott:
Balog Csaba,
Berta Bálint, Berta János, Bertáné Kéri Kati, Hriazik
Attila, Kocsis Gabriella, Kovács Edit, Kovács Natália,
Kun Ádám, Nagy Irén, Sárközi Ervin, Szörényi Anna,
Szörényi Gabi, Szõrös Anna, Szõrös Dániel, Török Mária,
Varga Istvánné Borika, Varga János, Varga Lehel és
Vargáné Rátz Veronika.
Szállásunk udvarán
Pálháza bányász település (volt)
Szarvasok
Hollóházára értünk
Elsõ lépések
A hivatalos kezdõpont
Tök
Kéktúra emlékmû
Megy a duma
Ösvényen
Sünizés
Magashegyi réten
Infó-éhség
Bodó-réti pecsételõhely
Pihegünk
Még feljebb
Kapaszkodó
Nyúlhere
Nagy-Milicen
Kilátás Füzérre
Anna
Csata-réti erdészház
Füzéri vár...
...és a katolikus templom
Az oldalon szereplõ írások, képek felhasználása csak
írásbeli engedélyünkkel lehetséges.
|
